„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Felemás eredmények, felemás érzések

DKKA utánpótlás
2016. okt. 03.
  • Facebook

Egy vereséggelés egy győzelemmel zárta hétvégi mérkőzéseit junior együttesünk.

Két találkozó várt hétvégén akadémiánk junior együttesére, mely szombaton Siófokon vendégeskedett a korosztályos bajnokság negyedik fordulójában, míg vasárnap már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban volt érdekelt a Csurgó vendégeként. A dunaújvárosi fiatalok felemás mérkőzéseket vívtak ellenfeleikkel, ugyanis Siófokon 17-13-as első félidő után 30-24-es vereséget szenvedtek, míg másnap nagyon sima, 39-26-os sikernek örülhettek úgy, hogy már az első harminc perc után 20-12-re vezettek Csurgón.

Mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai teljesítményével György László edző, aki szerint a játékban és hozzáállásban is van még hova javulniuk.

"Szombaton Siófokon léptünk pályára, s bár maximálisan tisztában voltunk azzal, hogy mit fog játszani a házigazda, sajnos nem tudtuk megoldani a feladatunkat. Nagyrészt amiatt, mert amellett, hogy nem játszottunk jól, a hozzáállásunk sem volt megfelelő, akaratban, lelkesedésben is felülmúltak minket a Balaton-partiak, s el kell ismernem, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést. Vasárnap egy szerényebb képességű csapathoz látogattunk, s most természetesen nem akarom megbántani a hazaiakat, mert küzdöttek becsülettel, de játékerőben mi erősebbek vagyunk, ezért a magabiztos győzelmen kívül nem volt elfogadható tőlünk más eredmény. Ezt végül sikerült is elérnünk, ám a játékunk továbbra is sok kívánnivalót hagyott maga után, s ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk, a teljesítményünkön és a mérkőzésekhez való hozzáállásunkon is javítanunk kell" – értékelte együttese két mérkőzését juniorjaink szakvezetője.

További hírek

Most kettős győzelem

Most kettős győzelem

2015. aug. 08. #DKKA utánpótlás

Ifjúsági és junior csapatunk is megnyerte korosztálya versengését a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás tornán.

Ezúttal győzelem

Ezúttal győzelem

2015. aug. 07.

Szoros, a végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült legyőznünk az MTK csapatát a fővérosban ma délután.

Küzdelmes iksz az MTK ellen

Küzdelmes iksz az MTK ellen

2015. aug. 05.

Fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott együtteüsnk az MTK-val a sportcsarnokban ma délután. A vendégek az első félidőben héttel, a másodikban néggyel is vezettek, de a végén mégis ők mentették döntetlenre az összecsapást.

Hazai és nemzetközi feladatok

Hazai és nemzetközi feladatok

2015. aug. 04.

Felnőtt kézilabdázóink hazai környezetben méretik meg magukat szerdán, míg akadémiánk ifjúsági és junior együttese Dániában szerepel egy nagyon komoly nemzetközi tornán.

Jövő héttől bérletárúsítás

Jövő héttől bérletárúsítás

2015. aug. 03.

A következő bajnoki szezonra szóló bérltetek árúsítását augusztus 10-én, vagyis jövő héten hétfőn kezdi meg akadémiánk.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat