„ACÉL A SZÍV!”
Felemás eredmények, felemás érzések
Egy vereséggelés egy győzelemmel zárta hétvégi mérkőzéseit junior együttesünk.
Két találkozó várt hétvégén akadémiánk junior együttesére, mely szombaton Siófokon vendégeskedett a korosztályos bajnokság negyedik fordulójában, míg vasárnap már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban volt érdekelt a Csurgó vendégeként. A dunaújvárosi fiatalok felemás mérkőzéseket vívtak ellenfeleikkel, ugyanis Siófokon 17-13-as első félidő után 30-24-es vereséget szenvedtek, míg másnap nagyon sima, 39-26-os sikernek örülhettek úgy, hogy már az első harminc perc után 20-12-re vezettek Csurgón.
Mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai teljesítményével György László edző, aki szerint a játékban és hozzáállásban is van még hova javulniuk.
"Szombaton Siófokon léptünk pályára, s bár maximálisan tisztában voltunk azzal, hogy mit fog játszani a házigazda, sajnos nem tudtuk megoldani a feladatunkat. Nagyrészt amiatt, mert amellett, hogy nem játszottunk jól, a hozzáállásunk sem volt megfelelő, akaratban, lelkesedésben is felülmúltak minket a Balaton-partiak, s el kell ismernem, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést. Vasárnap egy szerényebb képességű csapathoz látogattunk, s most természetesen nem akarom megbántani a hazaiakat, mert küzdöttek becsülettel, de játékerőben mi erősebbek vagyunk, ezért a magabiztos győzelmen kívül nem volt elfogadható tőlünk más eredmény. Ezt végül sikerült is elérnünk, ám a játékunk továbbra is sok kívánnivalót hagyott maga után, s ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk, a teljesítményünkön és a mérkőzésekhez való hozzáállásunkon is javítanunk kell" – értékelte együttese két mérkőzését juniorjaink szakvezetője.
További hírek
VIDEO - Triffa Ágnes - DIGI Sport, Reggeli Start
2015. ápr. 24.Triffa Ágnes bő egy hónapja keresztszalag-szakadást szenvedett az MTK elleni bajnokin.
Kulcsemberek hosszabbítottak
2015. ápr. 23.Négy kulcsjátékosunk, Bulath Anita, Takács Dusmáta, Triscsuk Krisztina, valamint Vincze Melinda is két-két évvel meghosszabbította szerződését együttesünkkel.
Egyre közelebb a cél
2015. ápr. 23. #DKKA utánpótlásÚjabb két mérkőzést nyert, így egyre közelebb áll az NB II-es felnőtt bajnokság megnyeréséhez akadémiánk junior együttese.
A bronzért küzdünk tovább
2015. ápr. 22.Riasztó kezdést követően remekül küzdött, de végül fejet kellett hajtania együttesünknek a Fradi előtt. A fővárosiak 33-28-ra nyerték az elődöntő második, dunaújvárosi mérkőzését, így őkjutottak be a bajnoki fináléba.
Ma újra a Fradi ellen
2015. ápr. 22.A bajnoki elődöntő második mérkőzését játssza ma este hat órától együttesünk a Ferencváros ellen.
2015-16 EHF Kupagyőztes




