„ACÉL A SZÍV!”
Felemás eredmények, felemás érzések
Egy vereséggelés egy győzelemmel zárta hétvégi mérkőzéseit junior együttesünk.
Két találkozó várt hétvégén akadémiánk junior együttesére, mely szombaton Siófokon vendégeskedett a korosztályos bajnokság negyedik fordulójában, míg vasárnap már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban volt érdekelt a Csurgó vendégeként. A dunaújvárosi fiatalok felemás mérkőzéseket vívtak ellenfeleikkel, ugyanis Siófokon 17-13-as első félidő után 30-24-es vereséget szenvedtek, míg másnap nagyon sima, 39-26-os sikernek örülhettek úgy, hogy már az első harminc perc után 20-12-re vezettek Csurgón.
Mégsem volt maradéktalanul elégedett tanítványai teljesítményével György László edző, aki szerint a játékban és hozzáállásban is van még hova javulniuk.
"Szombaton Siófokon léptünk pályára, s bár maximálisan tisztában voltunk azzal, hogy mit fog játszani a házigazda, sajnos nem tudtuk megoldani a feladatunkat. Nagyrészt amiatt, mert amellett, hogy nem játszottunk jól, a hozzáállásunk sem volt megfelelő, akaratban, lelkesedésben is felülmúltak minket a Balaton-partiak, s el kell ismernem, hogy ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerték a mérkőzést. Vasárnap egy szerényebb képességű csapathoz látogattunk, s most természetesen nem akarom megbántani a hazaiakat, mert küzdöttek becsülettel, de játékerőben mi erősebbek vagyunk, ezért a magabiztos győzelmen kívül nem volt elfogadható tőlünk más eredmény. Ezt végül sikerült is elérnünk, ám a játékunk továbbra is sok kívánnivalót hagyott maga után, s ahhoz, hogy a jövőben sikeresek legyünk, a teljesítményünkön és a mérkőzésekhez való hozzáállásunkon is javítanunk kell" – értékelte együttese két mérkőzését juniorjaink szakvezetője.
További hírek
Már előre nézünk
2015. feb. 02.Nem úgy alakult kézilabdázóink békéscsabai mérkőzése, ahogy azt a szakvezetés remélte, de búsulni nincs idő, mert szerdán már újabb nagy feladat vár Ferlingékre.
Fájdalmas vereség
2015. jan. 31.A kulcspillanatokban sokat hibázott, így 29-28-as vereséget szenvedett együttesünk ma este a Békéscsaba otthonában.
A Békéscsaba következik
2015. jan. 31.A hazai környezetben veszélyes Békéscsaba otthoinában lép pályára ma este hat órától együttesünk, mely a két pont megszerzésének reményében várja újabb bajnokiját.
Egy pont Vácról
2015. jan. 24.Felállt az első félidőben összeszedett tetemes hátrányából, s végül 23-23-as döntetlent játszott Vácon csapatunk. A házigazdák már hét góllal is vezettek, de jól hajrázott a Kohász, így mindkét csapat rászolgált a pontra a küzdelmes, fordulatos összecsapás végén.
Vácra látogatunk
2015. jan. 24.A Vác ellen lép pályára ma este együttesünk, mely nem számíthat könnyű találkozóra, ám ezzel együtt is a két pont megszerzése a cél.
2015-16 EHF Kupagyőztes




