„ACÉL A SZÍV!”
Idegenben a Kohász!
A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzéssel folytatja ma este a bajnoki küzdelmeket együttesünk.
A Budaörs elleni biztos, 37-28-as győzelem után sem pihenhettek sokat játékosaink, akik ma este hattól már idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában lépnek pályára a bajnokság második fordulójában. Együttesünk hétvégi ellenfele a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában kezdte meg a szezont, s ahogy az várható is volt, sima vereséget szenvedett.
Abban azonban már most biztosak lehetünk, hogy Hlavaty Tamás tanítványai sokkal bátrabban játszanak majd hazai környezetben, mint tették azt a zöld-fehérek ellen, vagyis a remélt győzelemért sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége együttesünknek annál, amit első bajnokiján mutatott. Ez elsősorban a védekezésre igaz, s ezt erősítette meg György László másodedző, aki azért bőven lát még javulási lehetőséget együttesünk játékában.
- A Budaörs elleni mérkőzés másnapján már elkezdtük a felkészülést a vasárnapi bajnokira, kielemeztük ellenfelünket, melytől szerdai ellenfelünkhöz hasonló stílusra számíthatunk, vagyis a védekezésből gyors ellentámadásokkal "operáló" együttes lesz az ellenfelünk. Sok fiatal játékosa van a Mosonmagyaróvárnak, ám ők rendelkeznek már NB I-es rutinnal, ráadásul idegenben játszunk, szóval nem lesz azért könnyű feladatunk. Természetesen nyerni szeretnénk, ám ehhez a védekezésünkre, a visszarendeződésünkre lényegesen nagyobb figyelmet kell szentelni, mint a Budaörs ellen, míg támadásban a technikai hibák számát kell csökkentenünk. Legutóbbi meccsünkön sajnos elég későn váltottunk, figyelmetlenek voltunk akkor, amikor támadás után védekeznünk kellett, s ezt ki is használta az ellenfél, szerintem a góljaink 50-60 százalékát ebből kaptuk. Emellett még nagyon fontos lenne az is, hogy beálló poszton feljavuljunk, ott finoman szólva sem voltunk hatékonyak, de a vasárnapi meccsig van azért még idő, s bízom benne, hogy a játék említett elemeiben képesek leszünk olyan javulásra, hogy idegenből is elhozzuk a bajnoki pontokat.
További hírek
Strandkézilabdában is a legjobbak között
2022. jún. 05. #DKKA utánpótlásAz elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.
Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus
2022. jún. 03.A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.
Negyedik hely a kupában
2022. máj. 29.Nem sikerült megszereznie a harmadik helyet együttesünknek a Magyar Kupában, miután a debreceni bronzmeccsen 27-20-as vereséget szenvedett a Siófoktól.
A bronzért játszhatunk a kupában
2022. máj. 28.Nem volt esély a Győr elleni elődöntőben, ám a bronzérem még összejöhet kézilabdázóinknak a Magyar Kupa négyes fináléjában.
Méltó szezonzárás
2022. máj. 27.A Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel akadémiánk felnőtt együttese az előttünk álló hétvégén.