„ACÉL A SZÍV!”
Végig koncentrálni kell!
Mátéfi Eszter vezetőedző értékelte együttesünk Mosonmagyaróvár elleni mérkőzését.
Mint arról beszámoltunk, 28-25-ös győzelmet aratott együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni vasárnapi mérkőzésen, a bajnokság második fordulójában. Kézilabdázóink felemás teljesítményt nyújtottak a találkozón, hiszen gyenge védekezésük miatt még háromgólos hátrányban voltak az első félidő végén, ám a másodikban gyorsan fordítottak,s összességében megérdemelten hozták el a pontokat a lelkesen küzdő hazaiaktól.
A találkozó után természetesen kíváncsiak voltunk Mátéfi Eszter véleményére is, s mint azt szakvezetőnk megerősítette, valóban a védekezés feljavulása jelentette a győzelem kulcsát vasárnap este.
"Sajnos adtunk egy félidőnyi előnyt ennek a fiatal és lelkes csapatnak, amivel a Mosonmagyaróvár élni is tudott. Tanulságos meccs volt, csakúgy, mint a Budaörs elleni, az első félidőben kaptunk tizenhat gólt, nem igazán állt össze a védekezésünk. Idővel a lányok is ráébredtek, hogy félgőzzel nem lehet semmire se menni, a szünetben átbeszéltük a dolgokat, védekezést és szemléletet váltottunk, ez döntött. A második félidő első nyolc-kilenc percében nem találta a védekezésünk ellenszerét a Mosonmagyaróvár, sikerült labdákat és könnyű gólokat szereznünk, átvettük a vezetést, s innentől azért már mi irányítottuk a mérkőzést. Ezzel együtt nagyon hasznos volt az első félidő is, mert újra bebizonyosodott, hogy ha eredményesek akarunk lenni, akkor csak száz százalékos koncentrációval lehet kezdeni egy mérkőzést, nincs olyan, hogy majd ráhangolódunk, mert lehet, ha egy még erősebb ellenféllel játszunk, s elengedjük őket öt-hat góllal, akkor nem biztos, hogy vissza tudunk jönni a meccsbe. A Budaörs és a Mosonmagyaróvár elleni találkozó is bizonyította, hogy nincs gond sem a tudásunkkal, sem az állóképességünkkel, hanem sokkal koncentráltabban és fegyelmezettebben kell játszanunk." – értékelte a Mosonmagyaróvár ellen 28-25-re megnyert találkozót együttesünk vezetőedzője, aki elmondta azt is, hogy holnaptól már minden erejükkel a szombati, MTK elleni hazai bajnokira készül csapatunk, melyen természetesen nem lehet más célja, mint a győzelem megszerzése.
További hírek
Visszatér a fiatal jobbszélső
2021. máj. 17.A dunaújvárosi nevelésű Kukucska Viktória a Boglári Akadémia-SZISE együttesétől tér vissza akadémiánkhoz.
A döntőbe jutásért játszunk
2021. máj. 17.Tetemes, tizennyolc gólos előnyből várjuk a Vasas elleni Liga Kupa-elődöntő ma délutáni visszavágóját.
Szoros vereség idegenben
2021. máj. 14.Hiába vezetett az első félidő után még három góllal, 28-25-ös vereséget szenvedett Mosonmagyaróváron akadémiánk felnőtt együttese.
Tovább fejlődhetnek a felnőttek között
2021. máj. 14.Fodor Neszta, Husti Hanna, illetve Takács Cecília is marad akadémiánk felnőtt együttesénél.
Dunaújvárosban maradnak kapusaink is!
2021. máj. 13.Hlogyik Petra és Wéninger Alexa is akadémiánk felnőtt együttesének tagjaként vág neki a 2021/2022-es szezonnak.