„ACÉL A SZÍV!”
Szerdán edzőmeccs
Az olasz válogatott ellen játszik felkészülési mérkőzést szerdán kora délután együttesünk.
Hosszú ideje nem játszott mérkőzést felnőtt csapatunk, mely legutóbb október 3-án, a Fehérvár KC elleni bajnokin húzott meccsszerelést. Az azóta eltelt közel három hétben távozott a csapat éléről Mátéfi Eszter vezetőedző, akinek munkáját a Zdravko Zovko vette át. A horvát szakember nagy elánnal vetette magát munkába, ám a gyakorlások mellett edzőmérkőzésekre is szüksége van ahhoz, hogy a lehető legjobban megismerje, s felkészítse csapatát a vasárnapi, Siófok elleni rangadóra.
Ebben segíthet csapatunknak az a szerdai felkészülési találkozó, melyet az olasz válogatott ellen játszanak Triscsukék. Az összecsapásra délután egy órától kerítenek sort a felek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szurkolók ingyenesen tekinthetik meg az érdekesnek ígérkező találkozót, melyen nem az eredményen, sokkal inkább a gyakorláson lesz a hangsúly.
További hírek
Vereség a Vác ellen
2020. jan. 17.Hiába szerzett 35 gólt, felejthető védekezése miatt vereséget szenvedett a Vác elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Tabellaszomszédok csatája
2020. jan. 16.A mieinkkel azonos pontszámmal álló Vác ellen lép pályára pénteken délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese.
Busz a január 24-i albérletes mérkőzésre
2020. jan. 16.Szurkolói információ a Békéscsaba elleni "hazai" találkozónkkal kapcsolatosan.
Korábban játszunk a Vác ellen pénteken!
2020. jan. 12.Figyelem, a jövő heti szekszárdi mérkőzésünk kezdési időpontja 17 órára módosult.
2015-16 EHF Kupagyőztes




