„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szerdán edzőmeccs

2015. okt. 19.
  • Facebook

Az olasz válogatott ellen játszik felkészülési mérkőzést szerdán kora délután együttesünk.

Hosszú ideje nem játszott mérkőzést felnőtt csapatunk, mely legutóbb október 3-án, a Fehérvár KC elleni bajnokin húzott meccsszerelést. Az azóta eltelt közel három hétben távozott a csapat éléről Mátéfi Eszter vezetőedző, akinek munkáját a Zdravko Zovko vette át. A horvát szakember nagy elánnal vetette magát munkába, ám a gyakorlások mellett edzőmérkőzésekre is szüksége van ahhoz, hogy a lehető legjobban megismerje, s felkészítse csapatát a vasárnapi, Siófok elleni rangadóra.

Ebben segíthet csapatunknak az a szerdai felkészülési találkozó, melyet az olasz válogatott ellen játszanak Triscsukék. Az összecsapásra délután egy órától kerítenek sort a felek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szurkolók ingyenesen tekinthetik meg az érdekesnek ígérkező találkozót, melyen nem az eredményen, sokkal inkább a gyakorláson lesz a hangsúly.

További hírek

Sok még a nyitott kérdés!

Sok még a nyitott kérdés!

2019. nov. 25.

Akadémiánk új ügyvezetőjének egyik legfontosabb célja, hogy kézilabdázóink továbbra is a lehető legjobb körülmények között sportolhassanak.

Közel volt a bravúr

Közel volt a bravúr

2019. nov. 24. #DKKA utánpótlás

Nagy csatában szenvedett vereséget akadémiánk U19-es csapata a NEKA elleni felnőtt NB I/B-s rangadón.

A város az akadémia mellett áll

A város az akadémia mellett áll

2019. nov. 22.

Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.

Toborzót tartott a DKKA

Toborzót tartott a DKKA

2019. nov. 20. #DKKA utánpótlás

A két fordulóból álló toborzó első állomására az ország minden szegletéből érkeztek tehetséges fiatalok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiához.

Szoros siker Csurgón

Szoros siker Csurgón

2019. nov. 18. #DKKA utánpótlás

Óriási küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot akadémiánk U19-es csapata a csurgói felnőttek otthonában az NB I/B hétvégi fordulójában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
dec. 30.
17:00
Vác
Vác
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-12-30T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat