„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Államtitkári vizit az akadémián

2015. okt. 21.
  • Facebook

Radulovics Bojana igazgató mutatta be az utánpótlás-nevelő központ felépítését, működését, eddigi eredményeit.

 

 

 

 

A két sportkiválóság gyorsan megtalálta a közös hangot, hiszen rendkívül fontosnak tartja a sport prevenciós szerepét, közösségformáló erejét. Pótolhatatlan forrást jelent ehhez a társasági adó támogatás, amelynek fenntartásában szintén egyetértettek a sportvezetők.

Szemenyei István ügyvezető a sporttelepen vezette körbe a látogatót.
Megnézték a felújítás előtt álló tornacsarnokot, az új gyepszőnyeget kapott stadiont, és természetesen alaposan bejárták a kézilabda csarnokot is. Itt előkerültek a felújítási tervek, amelyekhez az ügyvezető tett szóbeli kiegészítést. Kiemelte, hogy a beruházással nem csak minőségileg lépne előre az infrastruktúra, hanem új felületek is születnének, amiből a kézilabdán kívül profitálna a röplabda, futsal és koncert/kiállító térhez is jutna a város.
Államtitkár asszony kifejtette, hogy a helyszíni tapasztalatok még inkább megerősítették abban, hogy a dunaújvárosi csarnok felújítása elodázhatatlan, ugyanakkor szakmailag indokolt és megfelelően előkészített. Azon fog dolgozni, hogy minél gyorsabban kormányzati döntés szülessen, és beindulhasson a konkrét kivitelezés.

A konkrét határidőkről még korai lenne nyilatkozni, de mindenképpen 2016 nyarára várható a munka dandárja.
A találkozó kötetlen beszélgetéssel, jó hangulatban zárult.

 

További képek a galériánkban...

 

További hírek

Kemény csata vár az akadémistákra

Kemény csata vár az akadémistákra

2023. feb. 11.

Idegenben, a Békéscsaba ellen folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától.

Ők is maradnak!

Ők is maradnak!

2023. feb. 09.

Ezúttal két fiatal játékost ismerhetünk meg a jövő évi keretünkből.

Továbbra is együtt!

Továbbra is együtt!

2023. jan. 31.

Két kulcsjátékosunk is a szerződéshosszabbítás mellett döntött.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

Jutott a Keserűből... Érthetetlen leolvadás a második játékrészben.

2023. jan. 26.

Hiába tartotta negyven percig szorosan a Kisvárda elleni csatát, a mérkőzés utolsó negyed órájában csak két gólt szerzett, így sima vereséget szenvedett együttesünk a bajnokság ma esti fordulójában.

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

A Kisvárda ellen folytatjuk a bajnokságot

2023. jan. 25.

Sok utazás és egy nehéz ellenfél vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászat újabb fordulójában.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat