„ACÉL A SZÍV!”
Biztos siker a Siófok ellen
Magabiztos, 28-20-as győzelmet aratott Zdravko Zovko első dunaújvárosi tétmeccsén a Siófok ellen együttesünk. A siker kulcsa ezúttal a jó védekezés volt, melyből mindenki alaposan kivette a részét.
Több szempontból is különlegesnek ígérkező rangadó várt a ma délután együttesünkre a Siófok ellen. Ez volt ugyanis a közelmúltban kinevezett Zdravko Zokvo első tétmeccse a DKKA csapatának kispadján, ráadásul rögtön egy olyan csapat ellen, mely a mieinkkel azonos pontszámmal állt a tabellán. A világhíres horvát szakember az elmúlt szűk két hétben nagyon kemény munkát végzett az együttes tagjaival, s mint azt a mérkőzés előtt elmondta, a kemény és határozott védekezésben látja az esetleges siker kulcsát.
Ebből az első percekben inkább a vendégek valósítottak meg többet, hiszen igen nehezen talált biztos lövő pozíciót a Kohász kézilabdázói, akik talán kissé idegesen is kezdték az összecsapást. Az első két gólt a vendégek szerezték, méghozzá Orbán révén, míg Bulath az 5. percben tudta megtörni végre a DKKA gólcsendjét. A Balaton-parti egylet a 8. percig őrizte kétfás vezetését (2-4), ám Azari gólja után már időt kellett kérnie Christian Dalmose vezetőedzőnek, mert tanítványai támadójátéka látványosan megakadt, s már az addig négy gólt szerző Orbán Annamária sem fickándozott Vincze Melinda szorításában.
A 13. percben Bulath Anita harmadik találatával végre összejött az egyenlítés, s bár erre még volt válasza a vendégeknek, Bulath egy percen belül szerzett duplája után végre már a Kohásznál volt az előny (6-5). A vendégek szakvezetője merész lépésre szánta el magát, hét mezőnyjátékossal próbált egalizálni, ám erre alaposan ráfáztak a siófokiak, mert előbb Oguntoye, majd Bulath talált be egész pályáról az üresen hagyott kapuba, így jöhetett az újabb időkérés (8-5). Ez sem sokat segített a vendégeken, mert a mesterséges fórjukkal továbbra sem tudtak élni a vendégek, így Vincze szépe elfutása után már néggyel állt jobban ellenfelénél a Kohász (9-5). A játékrész hajrájában magabiztosan tartotta négygólos előnyét együttesünk, mely meggyőző védekezésének köszönhetően 12-8-as vezetéssel vonulhatott a tízperces pihenőre.
A térfélcserét követően újra a vendégek kezdtek frissebben, s Triscsuk két kihagyott ziccere után is góllal büntettek, s pillanatok alatt megfelezték hátrányukat (12-10). Ahogy az első félidőben, úgy a másodikban is öt percet kellett várni az első hazai találatra, ám ahogy feljavult a Kohász védekezése, újra kezébe vette a meccs irányítását együttesünk. A vendégek szűk tíz percig bizakodhattak, ám Oguntoye védései, valamint a labdaszerzések után háromszor is könnyű gólnak örülhetett a hazai publikum, így a 43. percben harmadszor is magához kellett hívnia tanítványait a Siófok szakvezetőjének (18-12).
Ez sem sokat segített a vendégeken, mert hiába jöttek fel 19-14-re, a továbbra is eksztázisban játszó Kohász Bulath üres kapura szerzett góljával gyorsan visszaállította a kélt gárda közti korábbi különbséget (21-14). Itt végleg megtörtek a siófokiak, melyet három szép góllal torolt meg a DKKA, így az 53. percben már tíz fával állt jobban ellenfelénél a Zovko-csapat (24-14). A tetemes előny tudatában már engedett a szorításon együttesünk, s ennek köszönhetően a Siófok egy kicsit beljebb tudott jönni, ám a DKKA magabiztos, 28-20-as győzelmét így sem tudták megakadályozni Christian Dalmose tanítványai.
Remekül sikerült tehát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia új szakvezetőjének bemutatkozása, s a mérkőzés hatvan percéből hatvanat végigpörgő horvát mester érthetően boldogan is nyilatkozott a találkozó után.
"Nem volt sok időnk felkészülni, de nagyon kemény dolgoztunk az elmúlt időszakban. A mérkőzés elején még elég idegesen játszottunk, ám ahogy összeállt a védekezésünk, már támadásban is jobban ment a játék, így végül biztosan diadalmaskodtunk. Az akarattal és a taktikai fegyelemmel maximálisan elégedett vagyok, s természetesen nagyon örülök a győzelemnek" – értékelt Zdravko Zovko vezetőedző.
A sikerből remek védésekkel, valamint egy góllal vette ki a részét Oguntoye Viktória is, aki szerint erre a találkozóra nagyon összeállt az együttes játéka.
"Nagyon kellett már nekünk egy ilyen szép győzelem. Az egész csapat akarta a sikert, kiválóan védekeztünk, nagyon összeállt ma a játékunk, ennek köszönhettük azt, hogy ilyen magabiztosan nyertünk végül. A héten sokat gyakoroltam a kapura dobásokat, mert számítottunk rá, hogy lesz rá lehetőségünk a vendégek speciális taktikája miatt, megpróbáltam, bejött, természetesen ennek is nagyon örülök" – fogalmazott a DKKA kiváló kapusa.
DKKA - Siófok 28-20 (12-8)
DKKA: Oguntoye 1, Azari 2, Kovács 6, Bulath 9, Takács D. 1, Triscsuk 5, Vincze 4. Csere: Nagy É., Triffa (kapusok), Szalai, Kamper, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
Hazai csata az ETO ellen
2022. feb. 02.A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.
Sorsoltak a női Magyar Kupában
2022. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.
Hajrávereség Kisvárdán
2022. jan. 30.Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.
Harmadik hely az Országos diákolimpián!
2022. jan. 30. #DKKA utánpótlásA háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!
Fontos pontokat szerezhetnek
2022. jan. 30.Kisvárdán folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese vasárnap este hat órától.