„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Olasz vetélytárs az EHF Kupában

2015. okt. 26.
  • Facebook

Az olasz Indeco Conversano lesz csapatunk ellenfele az EHF Kupa harmadik fordulójában.

A Siófok elleni mérkőzés mellett Olaszországban is játszottak két olyan találkozót, mely fontos volt akadémiánk számára. Az EHF Kupa második fordulójában ugyanis az olasz Indeco Conversano, valamint az izraeli HC Holon csapatai mérték össze egymással erejüket, s a hétvégi két összecsapáson dőlt el, hogy ki lesz együttesünk ellenfele a nemzetközi sorozat következő fordulójában.

A párharc meglehetősen simán alakult, hiszen a mindkét meccset hazai pályán játszó olaszok az odavágón 32-27-re, míg a második találkozón könnyedén, 30-19-re nyertek, így kettős győzelemmel jutottak tovább a sorozat következő körébe, ahol a DKKA csapata vár rájuk. A sorsolás szerint a párharc első mérkőzésére Dunaújvárosban kerül majd sor november 14-én, vagy 15-én, míg a visszavágót Bariban rendezik meg egy héttel később.

További hírek

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

2021. okt. 19. #DKKA utánpótlás

Október 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.

Ezúttal a Siófok örülhetett

Ezúttal a Siófok örülhetett

2021. okt. 16.

Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.

Itthon is legyőznék a Siófokot

Itthon is legyőznék a Siófokot

2021. okt. 15.

Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

2021. okt. 14. #DKKA utánpótlás

Köteles Mira nemrégiben az MKSZ Komplex Tehetség Táborának válogató eseményén vett részt, és került be a legjobbak közé.

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

2021. okt. 12. #DKKA utánpótlás

Bulath Anitát, aki immáron szakmai igazgatóként árgus szemekkel figyeli az Akadémiára érkező fiatalokat, illetve két kulcsjátékosunkat, Szalai Babettet és Kazai Anitát kérdeztük

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat