„ACÉL A SZÍV!”
Horváth Nikire emlékezünk!
Két korosztály összesen nyolc csapata vesz részt a vasárnap sorra kerülő DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornán!
Első alkalommal rendezi meg akadémiánk augusztus 27-én a DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornát, mellyel a 2016 novemberében tragikusan fiatalon elhunyt játékosunk emléke előtt tisztelgünk. Az emléktornán a 2003-as és 2004-es korosztály együttesei vesznek részt, szám szerint nyolcan, ugyanis akadémiánk utánpótlása mellett a Budaörs Handball, a Gyula Sport NKFT és az Orosházi NKC is két-két együttessel képviselteti magát. Az egész napos torna délelőtt tíz órakor kezdődik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol 2x20 perces találkozókon, körmérkőzéses rendszerben mérik össze egymással erejüket a csapatok.
A torna programjában a délután fél egykor kezdődő mérkőzést követően kisebb szünet lesz, fél kettőkor emlékezünk ugyanis meg fiatalon elhunyt játékosunkról, három óra előtt nem sokkal azonban újra a játéké lesz a főszerep, egészen az este fél hétkor kezdődő eredményhirdetésig. Ezúttal minden csapat játékosa érmet kap, a korosztályonkénti első helyezettek kupával gazdagodnak. Ahogy a legjobb csapatokat, úgy az egyéni kategóriákban kiemelkedően teljesítő játékosok is elismerésben részesülnek: a torna legjobb kapusa, és legeredményesebb játékosa mellett a torna legjobb irányítója is díjat kap, utóbbit Horváth Nikolett családja ajánlotta fel.
A DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktorna programja
2017. 08. 27. 10:00 DKKA – Budaörs Handball (2003)
2017. 08. 27. 10:50 DKKA – Budaörs Handball (2004)
2017. 08. 27. 11:40 Orosházi NKC – Gyula (2003)
2017. 08. 27. 12:30 Orosházi NKC – Gyula (2004)
2017. 08. 27. 13:30 - Megemlékezés
2017. 08. 27. 14:40 Az első és harmadik mérkőzés vesztese (2003)
2017. 08. 27. 15:30 A második és negyedik mérkőzés vesztese (2004)
2017. 08. 27. 16:20 Az első és harmadik mérkőzés győztese (2003)
2017. 08. 27. 17:10 A második és negyedik mérkőzés győztese (2004)
2017. 08. 27. 18:30 - Eredményhirdetés
További hírek
Érden javíthatunk
2022. dec. 07.A két pont megszerzésének reményében lépnek pályára kézilabdázóink az Érd elleni bajnokin, ma este hat órától.
Fájdalmas pontvesztés
2022. dec. 03.Nagyon látszott a hosszú kihagyás akadémiánk felnőtt együttesén, mely némi meglepetésre csak 18-18-as döntetlent ért el a NEKA elleni bajnokin.
A NEKA ellen folytatjuk a bajnokságot
2022. dec. 02.Egyértelműen a két pont megszerzése a célja együttesünknek a NEKA elleni rácalmási bajnokin ma délután öt órától.
Rácalmáson a felnőttek
2022. nov. 28.A decemberi hazai mérkőzéseit sajnos nem tudja Akadémiánk Dunaújvárosban lejátszani.
Könnyed továbbjutás a kupában
2022. nov. 23.Nagyon sima, 45-12-es győzelmet aratott az Ajka ellen, s bejutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába akadémiánk felnőtt csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




