„ACÉL A SZÍV!”
Horváth Nikire emlékezünk!
Két korosztály összesen nyolc csapata vesz részt a vasárnap sorra kerülő DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornán!
Első alkalommal rendezi meg akadémiánk augusztus 27-én a DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornát, mellyel a 2016 novemberében tragikusan fiatalon elhunyt játékosunk emléke előtt tisztelgünk. Az emléktornán a 2003-as és 2004-es korosztály együttesei vesznek részt, szám szerint nyolcan, ugyanis akadémiánk utánpótlása mellett a Budaörs Handball, a Gyula Sport NKFT és az Orosházi NKC is két-két együttessel képviselteti magát. Az egész napos torna délelőtt tíz órakor kezdődik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol 2x20 perces találkozókon, körmérkőzéses rendszerben mérik össze egymással erejüket a csapatok.
A torna programjában a délután fél egykor kezdődő mérkőzést követően kisebb szünet lesz, fél kettőkor emlékezünk ugyanis meg fiatalon elhunyt játékosunkról, három óra előtt nem sokkal azonban újra a játéké lesz a főszerep, egészen az este fél hétkor kezdődő eredményhirdetésig. Ezúttal minden csapat játékosa érmet kap, a korosztályonkénti első helyezettek kupával gazdagodnak. Ahogy a legjobb csapatokat, úgy az egyéni kategóriákban kiemelkedően teljesítő játékosok is elismerésben részesülnek: a torna legjobb kapusa, és legeredményesebb játékosa mellett a torna legjobb irányítója is díjat kap, utóbbit Horváth Nikolett családja ajánlotta fel.
A DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktorna programja
2017. 08. 27. 10:00 DKKA – Budaörs Handball (2003)
2017. 08. 27. 10:50 DKKA – Budaörs Handball (2004)
2017. 08. 27. 11:40 Orosházi NKC – Gyula (2003)
2017. 08. 27. 12:30 Orosházi NKC – Gyula (2004)
2017. 08. 27. 13:30 - Megemlékezés
2017. 08. 27. 14:40 Az első és harmadik mérkőzés vesztese (2003)
2017. 08. 27. 15:30 A második és negyedik mérkőzés vesztese (2004)
2017. 08. 27. 16:20 Az első és harmadik mérkőzés győztese (2003)
2017. 08. 27. 17:10 A második és negyedik mérkőzés győztese (2004)
2017. 08. 27. 18:30 - Eredményhirdetés
További hírek
Lassan teljes a keret!
2021. máj. 23.Borgyos Panna személyében egy fiatal, tehetséges irányító érkezik kölcsönbe akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Horvát játékossal erősítünk
2021. máj. 22.Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező kapus érkezik akadémiánk felnőtt csapatához a 2021/2022-es szezonra.
Remek győzelem a Kisvárda ellen
2021. máj. 21.Parádés második félidei játékának is köszönhetően aratott 29-23-as sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Polics Tímea is Dunaújvárosba szerződik!
2021. máj. 21.Az NB I/B-ben és a Liga Kupában is remekül szereplő Kozármisleny gólgyárosa, Polics Tímea is csatlakozik akadémiánk felnőtt együtteséhez.
Szlovén jobbátlövő érkezik
2021. máj. 20.Dominika Mrmolja a szlovén ŽRK Mlinotest Ajdoviščina csapatától érkezik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2021/2022-es szezonra.
2015-16 EHF Kupagyőztes




