„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Horváth Nikire emlékezünk!

DKKA utánpótlás
2017. aug. 22.
  • Facebook

Két korosztály összesen nyolc csapata vesz részt a vasárnap sorra kerülő DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornán!

Első alkalommal rendezi meg akadémiánk augusztus 27-én a DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktornát, mellyel a 2016 novemberében tragikusan fiatalon elhunyt játékosunk emléke előtt tisztelgünk. Az emléktornán a 2003-as és 2004-es korosztály együttesei vesznek részt, szám szerint nyolcan, ugyanis akadémiánk utánpótlása mellett a Budaörs Handball, a Gyula Sport NKFT és az Orosházi NKC is két-két együttessel képviselteti magát. Az egész napos torna délelőtt tíz órakor kezdődik a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol 2x20 perces találkozókon, körmérkőzéses rendszerben mérik össze egymással erejüket a csapatok.

A torna programjában a délután fél egykor kezdődő mérkőzést követően kisebb szünet lesz, fél kettőkor emlékezünk ugyanis meg fiatalon elhunyt játékosunkról, három óra előtt nem sokkal azonban újra a játéké lesz a főszerep, egészen az este fél hétkor kezdődő eredményhirdetésig. Ezúttal minden csapat játékosa érmet kap, a korosztályonkénti első helyezettek kupával gazdagodnak. Ahogy a legjobb csapatokat, úgy az egyéni kategóriákban kiemelkedően teljesítő játékosok is elismerésben részesülnek: a torna legjobb kapusa, és legeredményesebb játékosa mellett a torna legjobb irányítója is díjat kap, utóbbit Horváth Nikolett családja ajánlotta fel.

A DKKA Kupa Horváth Nikolett Emléktorna programja

2017. 08. 27. 10:00 DKKA –  Budaörs Handball (2003)
2017. 08. 27. 10:50 DKKA – Budaörs Handball (2004)
2017. 08. 27. 11:40 Orosházi NKC – Gyula (2003)
2017. 08. 27. 12:30 Orosházi NKC – Gyula  (2004)
2017. 08. 27. 13:30 - Megemlékezés
2017. 08. 27. 14:40 Az első és harmadik mérkőzés vesztese    (2003)    
2017. 08. 27. 15:30 A második és negyedik mérkőzés vesztese (2004)
2017. 08. 27. 16:20 Az első és harmadik mérkőzés győztese (2003)
2017. 08. 27. 17:10 A második és negyedik mérkőzés győztese (2004)

2017. 08. 27. 18:30 - Eredményhirdetés

További hírek

MKSZ decided to end youth contests

Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat

2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra. 

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

Az MKSZ közleménye a sportesemények látogatásáról

2021. ápr. 28.

A Magyar Kézilabda Szövetség az alábbi hivatalos tájékoztatást adta ki, mely többek között a felnőtt és újraindítás esetén akár az utánpótlás kézilabda események rendezését is érintheti.

This time Loki won

Loki-öröm Debrecenben!

2021. ápr. 25.

Nem bírt a DVSC-vel akadémiánk felnőtt együttese a két gárda debreceni bajnokiján ma délután.

Nehéz meccs előtt!

Nehéz meccs előtt!

2021. ápr. 24.

Idegenben, a DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese vasárnap délután három órától.

Csak a szakmára figyelhetnek!

Csak a szakmára figyelhetnek!

2021. ápr. 15.

Az akadémia anyagi helyzetéről, a legfontosabb feladatokról, a közeljövő céljairól számolt be honlapunknak Vertig Csaba, akadémiánk januárban kinevezett új ügyvezetője.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat