„ACÉL A SZÍV!”
Veretlenül elsők a serdülők
Mindhárom mérkőzését megnyerve hódította el a debreceni tornája első helyét serdülő együttesünk.
Miközben akadémiánk felnőtt együttese a Kohász Kupán mérette meg magát, a serdülők Debrecenben egy erősnek ígérkező négycsapatos viadalon vettek részt, melyen Meggyes Rita tanítványai a házigazdák mellett az FTC és az MTK ellen léptek pályára. Serdülőink a fővárosi kék-fehérek ellen kezdték meg a sorozatot, s küzdelmes mérkőzésen arattak végül 31-27-es sikert, így kedvező előjelekkel várhatták második meccsüket a Fradi ellen.
Fiataljaink második találkozójukat is behúzták végül 30-28-ra, ezért a házigazda Debrecen ellen már a tornagyőzelem volt a tét, s ahogy azt reméltük, a lányok bátor és tudatos játékot nyújtva győzték le vendéglátójukat 33-25-re, így teljesen megérdemelten szerezték meg a serdülő torna első helyét úgy, hogy a viadal legjobb játékosának járó díjat is akadémiánk tehetsége, a végig kiváló teljesítményt nyújtó Koronczay Petra érdemelte ki.
A DKKA tornagyőztes serdülői: Németh Kata, Szalma Zita, Pál Eszter, Koronczay Petra, Matucza Gabriella, Furka Alíz, Szabó Tekla, Veres Barbara, Kocsi Diána, Ujházi Petra, Sztachó Natália, Jilling Linette, Varga Brigitta, Vass Víta, Boros Anna, Ábrahám Cintia. Edző: Meggyes Rita.
További hírek
DKKA Kiválasztó Nap - 2021.10.23.
2021. okt. 05. #DKKA utánpótlásLegyen PIROS betűs az ünnep, gyere és próbáld ki magad!
Idősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt
2021. okt. 05. #DKKA utánpótlásKrupják-Molnár Beatrix csapata két fronton is helyt áll.
A véghajrá nem sikerült idegenben
2021. okt. 01.Közel ötven percig nyílt volt a mérkőzés, a végén azonban a mosonmagyaróváriak győzelemnek örülhettek a győzelemnek.
A Mosonmagyaróvár következik
2021. szep. 30.Idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.