„ACÉL A SZÍV!”
Két sima győzelem a serdülőknél
Akadémiánk második és harmadik számú serdülő együttese is könnyed sikereknek örülhetett a harmadosztályú bajnokság hétvégi fordulójában.
A leány serdülő harmadosztály hatodik fordulójában Balatonboglárra látogatott akadémiánk második számú serdülő együttese, mely esélyesként várta a tabella 10. helyén álló házigazdák elleni találkozót. Takács Árpád együttese végig irányította a mérkőzést, már az első félidő után 19-3-ra vezetett, s a fordulás után is nagy fölényben játszva aratott kiütéses, 36-7-es győzelmet, így továbbra is tartja második helyét a bajnoki tabellán. Egyesületünk harmadik számú serdülő csapata szintén idegenben, a hetedik Hévízi SK ellen mérette meg magát, s ahogy azt reméltük, esélyt sem adott ellenfelének, hiszen 12-3-as félidei vezetést követően 23-9-re nyert, így hat fordulót követően a harmadik helyet foglalja el a táblázaton.
További hírek
Parádés hazai győzelem
2019. már. 27.Összeszedett, jó játékkal aratott nagyon fontos, 31-28-as sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
A Kisvárda következik
2019. már. 26.A Kisvárda elleni hazai találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket szerdán este akadémiánk felnőtt csapata.
Győzelemmel felérő vereség
2019. már. 26. #DKKA utánpótlásÓriási csatában szenvedett háromgólos vereséget akadémiánk U19-es csapata a Kozármisleny elleni NB I/B-s felnőtt bajnokin.
Remek hozzáállás, biztos siker
2019. már. 22.Camila Micijevic visszatért, csapatunk pedig nagyon simán, 33-20-ra verte a kínai válogatottat a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott edzőmérkőzésen.
Újabb remek siker a felnőttek között
2019. már. 19. #DKKA utánpótlásHatgólos győzelemmel vágott vissza a Nagyatádon elszenvedett 30-28-as vereségért akadémiánk U19-es együttese a Rinyamenti KC csapatának az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.