„ACÉL A SZÍV!”
Két sima győzelem a serdülőknél
Akadémiánk második és harmadik számú serdülő együttese is könnyed sikereknek örülhetett a harmadosztályú bajnokság hétvégi fordulójában.
A leány serdülő harmadosztály hatodik fordulójában Balatonboglárra látogatott akadémiánk második számú serdülő együttese, mely esélyesként várta a tabella 10. helyén álló házigazdák elleni találkozót. Takács Árpád együttese végig irányította a mérkőzést, már az első félidő után 19-3-ra vezetett, s a fordulás után is nagy fölényben játszva aratott kiütéses, 36-7-es győzelmet, így továbbra is tartja második helyét a bajnoki tabellán. Egyesületünk harmadik számú serdülő csapata szintén idegenben, a hetedik Hévízi SK ellen mérette meg magát, s ahogy azt reméltük, esélyt sem adott ellenfelének, hiszen 12-3-as félidei vezetést követően 23-9-re nyert, így hat fordulót követően a harmadik helyet foglalja el a táblázaton.
További hírek
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján