„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Sima győzelmek a megyeszékhelyen

DKKA utánpótlás
2017. okt. 10.
  • Facebook

Első osztályú serdülő és ifjúsági csapatunk is idegenben ütötte ki az Alba Fehérvár KC fiataljait.

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC otthonában folytatta az első osztályú utánpótlás bajnokságok küzdelmeit vasárnap délután. Fiataljaink esélyesként várták mindkét összecsapást, s mint kiderült, semmi gondot nem okozott számukra a bajnoki pontok megszerzése.

A serdülők mérkőzésén már az első félidőben hatalmas volt a különbség a két csapat között, ugyanis a mieink húsz gólt szereztek úgy, hogy cserébe mindössze kilencet kaptak, így a második felvonásban már csak a dunaújvárosi győzelem mértéke volt kérdéses. A fordulás után a védekezés maradt ugyanolyan feszes, mint az első harminc percben, s bár támadásban valamelyest visszaestek a mieink, így is növelték előnyüket, s végül nagyon sima, 32-18-as sikerrel jöttek fel a tabella negyedik helyére.

Az ifjúságiak találkozójának első félideje még nagyobb dunaújvárosi fölényt hozott, ugyanis Vártok Ákos tanítványai mindössze négy gólt engedélyeztek a székesfehérváriaknak úgy, hogy a túloldalon tizenkilencszer voltak eredményesek. Ahogy a serdülőknél, úgy itt sem ígért már semmi izgalmat a második félidő, s bár együttesünk már nem tudott úgy koncentrálni sem támadására, sem védekezésére, mint korábban, így is könnyed, 33-17-es győzelmet aratott, így négy fordulót követően a bajnokság második helyéről várja a folytatást.

További hírek

Döntetlennel kezdtük a Kohász Kupát

Döntetlennel kezdtük a Kohász Kupát

2017. aug. 18.

Nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétve ért el 23-23-as döntetlent a Budaörs elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

Kezdődik a Kohász Kupa

Kezdődik a Kohász Kupa

2017. aug. 18.

Hat együttes részvételével rendezi meg akadémiák ma, illetve szombaton a Kohász Kupa küzdelmeit.

Ezúttal mi örülhettünk

Ezúttal mi örülhettünk

2017. aug. 16.

Kétgólos, 35-33-as győzelmet aratott együttesünk a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen.

Döntetlennel zártuk a hetet!

Döntetlennel zártuk a hetet!

2017. aug. 12.

Kiéelezett, kemény meccsen ért el 25-25-ös döntetlent együttesünk a Fehérvár KC otthonában.

Van még munka bőven!

Van még munka bőven!

2017. aug. 11.

Kilencgólos sikert arattunk a szlovák bajnok Michalovce ellen, de a támadójátékon és a helyzetkihasználáson is lehet még javítani.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
szep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat