„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a megyében
A második felvonásban már tartani tudta a vendégek tempóját harmadik számú serdülő csapatunk, ám ez most nem volt elég a szoros eredmény eléréséhez.
A Fejér megyei felnőtt bajnokság negyedik fordulójában lépett pályára vasárnap délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai ezúttal a Mór ellen léptek pályára, ám az első felvonásban igen nehezen lendültek játékba, sok technikai hiba, elrontott lövés jellemezte teljesítményét, ráadásul a helyzetek kihasználásával is problémája akadt, így a vendégek vonulhattak 15-7-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás elején még nem, de a folytatásban már jobb a mieink játéka, jöttek a szép megoldások, a kapusteljesítmény és a védekezés is feljavult, s bár sikerült valamelyest megközelíteni az ellenfelet, a móriak végül 28-22-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
További hírek
Az FTC ellen a fináléba jutásért
2017. feb. 21.A Ferencváros lesz csapatunk ellenfele a Magyar Kupa elődöntőjében.
DKKA - MTK 33-20, György László nyilatkozik
2017. feb. 18.DKKA - MTK 33-20, György László nyilatkozik
DKKA - MTK 33-20, Molnár Beatrix nyilatkozik
2017. feb. 18.DKKA - MTK 33-20, Molnár Beatrix nyilatkozik
DKKA - MTK 33-20, Vladimir Golovin nyilatkozik
2017. feb. 18.DKKA - MTK 33-20, Vladimir Golovin nyilatkozik