„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a megyében
A második felvonásban már tartani tudta a vendégek tempóját harmadik számú serdülő csapatunk, ám ez most nem volt elég a szoros eredmény eléréséhez.
A Fejér megyei felnőtt bajnokság negyedik fordulójában lépett pályára vasárnap délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai ezúttal a Mór ellen léptek pályára, ám az első felvonásban igen nehezen lendültek játékba, sok technikai hiba, elrontott lövés jellemezte teljesítményét, ráadásul a helyzetek kihasználásával is problémája akadt, így a vendégek vonulhattak 15-7-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás elején még nem, de a folytatásban már jobb a mieink játéka, jöttek a szép megoldások, a kapusteljesítmény és a védekezés is feljavult, s bár sikerült valamelyest megközelíteni az ellenfelet, a móriak végül 28-22-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
További hírek
Kész a bajnoki menetrend
2016. júl. 14.Idegenben, az MTK Budapest ellen kezdi meg a 2016/2017-es bajnokság küzdelmeit felnőtt együttesünk.
Koperben járt az utánpótlás
2016. júl. 12. #DKKA utánpótlásHasznos mérkőzéseket, hosszú időre szóló élményt hozott utánpótlás csapataink számára a Koperben megrendezett Eurofest Nemzetközi Kézilabda Fesztivál.
Matematika a sportban - PÁLYÁZAT
2016. júl. 05. #DKKA utánpótlásA Nemzeti Tehetségprogram keretében a Kézilabda Akadémia „Matematika a sportban” című nyertes pályázatát valósította meg ebben a tanévben.
Lovastábor Mohácson 2016
2016. jún. 23. #DKKA utánpótlásTáborozás a Mohácsi Lovas Klub jóvoltából Mohácson 2016.06.27-07.01 között