„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a megyében
A második felvonásban már tartani tudta a vendégek tempóját harmadik számú serdülő csapatunk, ám ez most nem volt elég a szoros eredmény eléréséhez.
A Fejér megyei felnőtt bajnokság negyedik fordulójában lépett pályára vasárnap délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai ezúttal a Mór ellen léptek pályára, ám az első felvonásban igen nehezen lendültek játékba, sok technikai hiba, elrontott lövés jellemezte teljesítményét, ráadásul a helyzetek kihasználásával is problémája akadt, így a vendégek vonulhattak 15-7-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás elején még nem, de a folytatásban már jobb a mieink játéka, jöttek a szép megoldások, a kapusteljesítmény és a védekezés is feljavult, s bár sikerült valamelyest megközelíteni az ellenfelet, a móriak végül 28-22-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
További hírek
Felemás esztendőt zárt akadémiánk
2015. dec. 29.Az utánpótlás fejlődése töretlen volt az idei évben is, ugyanakkor felnőtt együttesünk nem sokat lépett előre tavalyi önmagához képest. Szemenyei István ügyvezető szerint a jövőkép azonban biztató, s a remények szerint végre a sportcsarnok felújítása is elkezdődik 2016-ban.
Boldog Karácsonyt!
2015. dec. 24.Szeretetben Gazdag Békés, Boldog Karácsonyt kíván minden szurkolójának és támogatójának a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia!
Triscsuk Krisztina megsérült
2015. dec. 22.Komolyan megsérült a világbajnokság utolsó mérkőzésén Triscsuk Krisztina, akire jó ideig nem számíthat együttesünk szakvezetése.
Háromgólos vereség a Fehérvár KC ellen
2015. dec. 18.A félidőben még vezetett, de végül háromgólos, 24-21-es vereséget szenvedett székesfehérvári edzőmérkőzésén felnőtt együttesünk.
Előre léptünk
2015. dec. 18. #DKKA utánpótlásA junior pontvadászatban hozhat komoly hasznot az NB I/B-s felnőtt bajnokságban való szereplés akadámiánk fiataljainak