„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a megyében
A második felvonásban már tartani tudta a vendégek tempóját harmadik számú serdülő csapatunk, ám ez most nem volt elég a szoros eredmény eléréséhez.
A Fejér megyei felnőtt bajnokság negyedik fordulójában lépett pályára vasárnap délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai ezúttal a Mór ellen léptek pályára, ám az első felvonásban igen nehezen lendültek játékba, sok technikai hiba, elrontott lövés jellemezte teljesítményét, ráadásul a helyzetek kihasználásával is problémája akadt, így a vendégek vonulhattak 15-7-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás elején még nem, de a folytatásban már jobb a mieink játéka, jöttek a szép megoldások, a kapusteljesítmény és a védekezés is feljavult, s bár sikerült valamelyest megközelíteni az ellenfelet, a móriak végül 28-22-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
További hírek
Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is utazik a vb-re
2015. dec. 02.Csapatunk két kiválósága, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina is bekerült a magyar női kézilabda válogatott világbajnokságra utazó keretébe.
Elkezdődött a téli felkészülés
2015. dec. 01.Egyhetes szünet után újra munkába álltak csapatunk felnőtt játékosai, akikre nagyon kemény fizikai munka vár az esztendő utolsó hónapjában is.
Nyitott nap a Rudasban és toborzó az akadémián
2015. nov. 25. #DKKA utánpótlásA Rudas iskola nyitott nappal, míg akadémiánk toborzóval várja hétvégén a kézilabdázó fiatalokat.
A Siófok ellen az EHF Kupában
2015. nov. 24.A Siófok csapata lesz Akadémiánk ellenfele az EHF Kupa nyolcaddöntőjében, derült ki a nemzetközi sorozat mai sorsolásán.
Indeco Conversano - DKKA 24-31 (12-17)
2015. nov. 21.Hullámzó játékkal is magabiztos, 31-24-es győzelmet aratott együtteüsnk az Indeco Conversano otthonában, s kettős győzelemmel jutott tovább az EHF Kupa legjobb tizenhat csapata közé.