„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség a megyében

DKKA utánpótlás
2017. okt. 23.
  • Facebook

A második felvonásban már tartani tudta a vendégek tempóját harmadik számú serdülő csapatunk, ám ez most nem volt elég a szoros eredmény eléréséhez.

A Fejér megyei felnőtt bajnokság negyedik fordulójában lépett pályára vasárnap délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai ezúttal a Mór ellen léptek pályára, ám az első felvonásban igen nehezen lendültek játékba, sok technikai hiba, elrontott lövés jellemezte teljesítményét, ráadásul a helyzetek kihasználásával is problémája akadt, így a vendégek vonulhattak 15-7-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás elején még nem, de a folytatásban már jobb a mieink játéka, jöttek a szép megoldások, a kapusteljesítmény és a védekezés is feljavult, s bár sikerült valamelyest megközelíteni az ellenfelet, a móriak végül 28-22-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

További hírek

Sima győzelem a junioroknál

Sima győzelem a junioroknál

2015. szep. 25. #DKKA utánpótlás

Junior együttesünk hétgólos félidei vezetés után végül 34-31-re legyőzte a Ferencváros együttesét a bajnokság ötödik fordulójában.

Döntetlen a Fradi ellen!

Döntetlen a Fradi ellen!

2015. szep. 23.

A mérkőzés nagyobbik részében jobban játszott a bajnoknál, ám a hajrában a Fradi volt a higgadtabb, így 29-29-es döntetlennel ért véget együttesünk rangadója a zöld-fehérek ellen ma este a sportcsarnokban.

Ennyi nem elég!

Ennyi nem elég!

2015. szep. 21.

Keményebb küzdelemre, feltétel nélküli győzni akarásra számít játékosaitól Mátéfi Eszter vezetőedző már a Ferencváros ellen is.

Támadni szeretünk, védekezni még nem

Támadni szeretünk, védekezni még nem

2015. szep. 21. #DKKA utánpótlás

Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az Erima Gyermekbajnokság első, tatai fordulóját akadémiánk U11-es lánycsapata.

Bátrabb játék kell!

Bátrabb játék kell!

2015. szep. 20. #DKKA utánpótlás

Elmaradt valós tudásától NB I/B-s együttesünk a Pénzügyőr elleni bajnokin, így a fővárosiak örülhettek a 25-18-as sikernek.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
okt. 11.
17:00
NEKA
NEKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-10-11T17:00:00+02:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat