„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Vereség a megyében

DKKA utánpótlás
2017. okt. 23.
  • Facebook

A második felvonásban már tartani tudta a vendégek tempóját harmadik számú serdülő csapatunk, ám ez most nem volt elég a szoros eredmény eléréséhez.

A Fejér megyei felnőtt bajnokság negyedik fordulójában lépett pályára vasárnap délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia második számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai ezúttal a Mór ellen léptek pályára, ám az első felvonásban igen nehezen lendültek játékba, sok technikai hiba, elrontott lövés jellemezte teljesítményét, ráadásul a helyzetek kihasználásával is problémája akadt, így a vendégek vonulhattak 15-7-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás elején még nem, de a folytatásban már jobb a mieink játéka, jöttek a szép megoldások, a kapusteljesítmény és a védekezés is feljavult, s bár sikerült valamelyest megközelíteni az ellenfelet, a móriak végül 28-22-es sikert arattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

További hírek

Az akadémisták hete

Az akadémisták hete

2021. nov. 28. #DKKA utánpótlás

A felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.

Nagyszerű fiatalok!

Nagyszerű fiatalok!

2021. nov. 22. #DKKA utánpótlás

Újabb szép eredményekben gazdag hetet zárt Akadémiánk.

Csak harminc percig volt meg a lendület

Csak harminc percig volt meg a lendület

2021. nov. 17.

Az első félidőben jól tartotta magát, ám végül nyolcgólos, 35-27-es vereséget szenvedett a DVSC vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.

Debreceni évzáró előtt

Debreceni évzáró előtt

2021. nov. 16.

A tabella harmadik helyén álló Debrecen elleni mérkőzéssel zárja az idei esztendőt akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban.

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

2021. nov. 16.

A magyar kézilabda szövetségben kisorsolták a női magyar kupa IV. fordulójának párosítását.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat