„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség Bicskén
Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-26-os vereséget a bicskei felnőttektől akadémiánk harmadik számú serdülő együttese.
Bicskén lépett pályára vasárnap akadémiánk harmadik számú serdülő együttese a Fejér megyei felnőtt bajnokság küzdelmeiben. Fiataljaink kissé nehezen lendületek játékba, s bár így tartani tudták a lépést ellenfelükkel, az első felvonás végén a házigazdák vonulhattak 13-12-es előnnyel a pihenőre. A második felvonás eleje sajnos rosszul alakult Takács Árpád tanítványai számára, ugyanis az elhibázott támadásokból rendre gyors gólokat kaptak, így az ellenfél pillanatok alatt elhúzott fiataljainktól.
A lányok azonban nem adták fel, szívós munkával ismét nyílttá tették a meccset, ám a hajrá ismét a rutinosabb hazaiaké volt, akik végül 29-26-os sikert arattak fiataljaink ellen. Mint azt a gárda edzője a mérkőzés után elmondta, ezúttal nagyon hullámzó volt a játékuk, a sok hiba mellett akadtak remek egyéni megoldások és nagyszerű percek is a találkozón. A 29 kapott gól ellenére a védekezésük és kapusteljesítményük is jó volt, ugyanakkor az eredményes átlövések ezúttal hiányoztak, s a szebb eredményekhez támadásban bátrabban, pontosabban kell játszaniuk a jövőben.
További hírek
Gólzápor és vereség
2022. okt. 12.Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.
Mosonmagyaróvárra látogatunk
2022. okt. 11.A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.
Új érkezőt köszönthetünk
2022. okt. 11.Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.
Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem
2022. szep. 24.Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.
Újra itthon a Kohász
2022. szep. 23.Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától