„ACÉL A SZÍV!”
Újrázni kell a Rácalmás ellen
Tamásiban a gyenge támadójáték, Rácalmáson viszont a csarnok világítása akadályozta meg serdülőink hétvégi sikereit.
Két mérkőzést játszott hétvégén akadémiánk második számú serdülő együttese, mely szombaton, a Tamási csapatának otthonában folytatta a serdülő bajnokság harmadosztályának küzdelmeit. Takács Árpád tanítványai felemás teljesítményt nyújtottak az összecsapáson, ugyanis hiába működött nagyon jól védekezésük, s akadt jó teljesítmény a kapuban is, támadásban rengeteg volt a pontatlanság és a technikai hiba a mieink játékában, több ziccert is kihasználatlanul hagyta a gárda tagjai, így nekik kellett futniuk az eredmény után. Az első félidő után így a hazaiak vezettek 11-9-re, s ugyan a második felvonásban sikerült egyenlíteni, s a 19-19-es végeredménynek köszönhetően legalább egy pontot elhozni idegenből, érthetően bosszús volt a gárda edzője, mivel csak saját maguknak köszönhették azt, hogy döntetlenre végeztek a hatodik helyen álló hazaiakkal szemben.
Vasárnap már Rácalmáson vendégszerepeltek fiataljaink a Fejér megyei felnőtt bajnokságban, s mint azt Takács Árpád elmondta, ezen a találkozón teljesen más arcát mutatta a csapat, már ami a támadójátékot illeti. A védekezés ugyanis ismét remekül működött, ám ezúttal támadásban is kiválóan játszott a csapat, mely teljesen megérdemelten vezetett 14-6-ra az első félidőt követően. A folytatásra azonban komoly gondok akadtak a csarnok világításával, balesetveszélyessé vált a pálya, így nem kis bosszúságunkra félbe kellett szakítani a találkozót, melyet januárban kell újrajátszania együttesünknek.
További hírek
I.BioTechUSA Jótékonysági Kézilabda Kupa sajtótájékoztató
2020. aug. 15.A koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok sportoló gyerekeinek támogatására fogott össze a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) valamint a BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő étrend-kiegészítő gyártója. A Kohászt működtető DKKA Nonprofit Kft. szervezésében, rendhagyó felkészülési tornát rendeznek.
DKKA online sajtótájékoztató 2020. augusztus 14; 11:00
2020. aug. 14.Sima győzelem Érden
2020. aug. 08.Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken délelőtt Érden a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Az eredmény megnyugtató 8 gólos győzelem lett, kisebb hullámvölgyek mellett.
Bemutatkozik a DKKA serdülő és ifi csapata 2020/21
2020. aug. 03. #DKKA utánpótlásVideoklipp készült az Ifi és serdülő I. csapat egyéni képeiből
Felkészülési meccs a Debrecen ellen
2020. aug. 01.Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia csarnokában játszott felkészülési mérkőzést pénteken a Debrecen és a Dunaújváros élvonalbeli női kézilabda csapata. Vágó Attila értékelte a mérkőzést.