„ACÉL A SZÍV!”
Csak a győzelem elfogadható
A Békéscsaba együttesét fogadjuk vasárnap este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Fájdalmas vereséget szenvedett az Érd elleni bajnokin együttesünk, sokáig azonban nem szomorkodhatnak Zdravko Zovko tanítványai, akik vasárnap este hat órától már hazai pályán kell, hogy bizonyítsanak, méghozzá a Békéscsaba ellen. A Kohász kézilabdázóinak hétvégi ellenfele nem szerepel jól a bajnokságban, eddig lejátszott kilenc mérkőzésén mindössze három pontot gyűjtött, így az utolsó előtti helyen áll a tabellán. A vasárnapi találkozónak éppen ezért a DKKA csapata az egyértelmű esélyese, s ahhoz, hogy továbbra is az élboly tagja maradjon csapatunk, mindenképpen le kell győznie vasárnapi vendégét.
Tisztában van a feladat kötelező jellegével csapatunk másodedzője, György László is, aki elmondta, hogy nagyon kemény munkát végezte a héten, melynek célja az volt, hogy kijavítsák hibáikat, s hatékonyabbá tegyék játékukat, éppen ezért nem lehet más céljuk, csak a győzelem megszerzése.
"Sokat foglalkoztunk a támadójátékunkkal a héten, illetve próbáltuk azt is modellezni, hogy miként tudnánk jobbá tenni az utolsó negyed órákat egy-egy mérkőzésen, hiszen Érden is az akkor elkövetett hibáink, rosszul meghozott döntéseink miatt szenvedtünk vereséget. Természetesen ezek mellett a védekezésünkkel is foglalkoztunk, úgyhogy komplexen próbáltuk gyakorolni azokat az elemeket, amelyek komoly jelentőséggel bírhatnak egy-egy találkozón. A hét elején nagyon kemény fizikai munkával kötöttük egybe a felkészülést, most már a taktikán és a technikai elemeken van a hangsúly, s nagyon várjuk már a Békéscsaba elleni hazai találkozót. Természetesen egy pillanatig sem becsüljük le ellenfelünket, ugyanakkor úgy gondolom, hogy jobb erőkből állunk, így hazai pályán egyértelműen a győzelmet várjuk el a csapattól" – fogalmazott György László.
További hírek
Nem várt, súlyos vereség
2021. szep. 25.Nagyon idegesen, sok hibával játszva szenvedett sima, 33-23-as vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vác elleni hazai bajnokin.
Folytatnák a jó sorozatot!
2021. szep. 24.A két pont megszerzésének reményében fogadja akadémiánk felnőtt együttese a Vác gárdáját az NB I-es bajnokság szombat délutáni fordulójában.
Dupla győzelem a Kozármisleny ellen
2021. szep. 23. #DKKA utánpótlásSerdülő és ifjúsági csapatunk is itthon tartotta a pontokat szerdán.
Rajt-cél győzelem Budaörsön
2021. szep. 18.Magabiztos, 31-19-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában az NB I-es pontvadászat második fordulójában.
Végre nyugodtan játszhatnak
2021. szep. 17.Az első fordulóban bravúros sikert elérő Budaörs otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese.