„ACÉL A SZÍV!”
Ahogy vártuk
Nagyon sima, 37-22-es győzelmet aratott együttesünk a Békéscsaba elleni bajnoki találkozón a sportcsarnokban ma este.
A Békéscsaba elleni hazai találkozón igyekezett kijavítani elmúlt heti botlását együttesünk ma este. Zdravko Zovko tanítványai toronymagas esélyesként várták a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő vendégek elleni összecsapást, ám vezetőedzőnk ennek ellenére is abban bízott, hogy a Kohász játékosai a meccs egészében maximális odafigyeléssel és fegyelemmel kézilabdáznak majd.
A kezdésre nem is lehetett panasza a dunaújvárosi drukkereknek, hiszen alig telt el négy perc a félidőből, mikor már 4-0-s hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Erre két góllal válaszoltak a vendégek, ám Bulath és Triscsuk bombái után gyorsan visszaállt a két gárda közti négyfás különbség. A Kohász játékosai láthatóan bizonyítani akartak, keménye, jól védekeztek, s a szerzett labdákból sorozatban szerezték könnyű góljaikat, így hiába kért időt Szabó Károly edző, a 12. percben már 10-3-as hazai vezetésnek örülhettünk.
A rövid pauza után sem engedte felzárkózni ellenfelét csapatunk, mely a játékrész derekára már a kiütés szélére sodorta a kissé kedvetlenül játszó vendégeket (14-4). A fölényes vezetés tudatában bátran cserélgette játékosait Zdravko Zovko is, s talán ezért, vagy a hatalmas különbség miatt, de kicsit visszaesett a mieink teljesítménye, így a Békéscsaba is egyre gyakrabban talált be az egyébként jól védő Oguntolye kapujába (14-6). A félidő vége előtt tíz perccel Bulath Anita bokasérülés miatt kivált a játékból, s bár állapota nem tűnt súlyosnak, a szakvezetés már nem kockáztatta meg további szerepeltetését. A játékrészből hátralévő időben nem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, öt-öt gól született mindkét oldalon, így a szünetre 19-11-es vezetéssel vonulhatott együttesünk.
A második felvonást kissé álmosan kezdték Triscsukék, így a vendégek két gyors góllal feljöttek 19-13-ra, de hamar rendezte sorait a Kohász, mely Triscsuk, valamint Vincze vezérletével újra meglógott ellenfelétől (23-13). Csapatunk szakvezetője továbbra is bátran nyúlt a fiatalokhoz, s ezúttal nyugodtan meg is tehette, mert ők is nagy becsvággyal, bizonyítani akarással vetették magukat a küzdelembe. Ennek bizonyítéka volt Nick Viktória két gólja, valamint az első felnőtt meccsét játszó Gindeli Panna találata is (31-20). Hiába kért időt a véghajrában a vendégek edzője, az utolsó percek is a Kohászról szóltak, mely alaposan megszórta ellenfelét, s végül nagyon sima, 37-22-es győzelemmel köszönte meg szurkolói biztatását.
Elsősorban tanítványai hozzáállásával volt elégedett a találkozó után Zdravko Zovko vezetőedző is, aki szerint a második félidőben is fegyelmezetten, jól játszott együttese.
"Nagyon fontos volt, hogy a fölényesen, nyolc góllal megnyert első félidő után is megtartsuk azt a ritmust, amit elképzeltünk a mérkőzés előtt. Szerencsére nem engedtünk ki a nagy előny ellenére sem, hatvan percen keresztül gyorsan, sokat futva játszottunk, ez volt a mai mérkőzés legnagyobb pozitívuma" – fogalmazott a a Kohász együttesének szakvezetője.
DKKA – Békéscsaba 37-22 (19-11)
DKKA: Oguntoye – Azari 3, Kovács A. 5, Bulath 2, Takács D. 5, Triscsuk 6, Vincze 3. Csere: Triffa (kapus), Szalai 4, Hajtai, Klujber 4, Kamper 1, Nick 2, Gindeli 1, Ferenczy 1. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
Békéscsaba: Futaki – Kovács A. 2, Glusica 4, Szabó V. 2, Szögi 2, Walfisch 1, Gávai 1. Csere: Terenyi (kapus), Nyiokolajenko 7, Zöldi-Tóth 1, Dajka, Mézes 2. Vezetőedző: Szabó Károly.
További hírek
Hát elkezdődött!
2024. feb. 22.Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
2024. feb. 16.Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Megyei rangadó előtt
2024. feb. 15.Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
2024. feb. 07.A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
Az éllovast fogadjuk
2024. feb. 06.A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.