„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Csak a végéért kár

2015. nov. 18.
  • Facebook

Bő negyven percig kiválóan tartotta magát a Győr otthonában együttesünk, ám a hosszabb cserepaddal rendelkező hazaiak a végül 28-20-ra legyőzték a Kohászt.

A bajnoki ezüstérmes Győri Audi ETO KC ellen lépett pályára ma délután négy órától csapatunk a bajnokság tizenegyedik fordulójában. A találkozónak egyértelműen a hazaiak voltak az esélyesei, ám Zdravko Zovko vezetőedző így is maximális odaadást, küzdelmet várt tanítványaitól.

A kezdésre mindenesetre nem lehetett panasz a mieink oldalán, mert a Kohász kézilabdázói tényleg nagy elszántsággal vetették magukat küzdelembe, ami különösen a védekezésre volt igaz. A győriek ezzel nem is tudtak mit kezdeni az első hat percben, s mivel a túloldalon Takács Dusmáta, valamint Kovács Anna is betalált, így ezt az időszakot 2-0-ra a mieink nyerték. Idővel azonban összeállt a hazaiak hátsó alakzata is, s ez ellen a Kohásznak nem volt ellenszere szűk tíz percig, így az ETO nem csak egalizált, hanem a vezetést is át tudta venni, de a 13. percben még mindig csak öt gól született a küzdelmes mérkőzésen (3-2).

A mieink hosszú gólcsendjét Azari törte meg majd Kovács újabb találatával ismét a Zokvo-csapat vezetett, mely továbbra is nagyon összeszedetten játszott, így folyamatosan a győrieknek kellett futniuk az eredmény után (7-8). Az utolsó tíz percre kicsit megrogyott a mieink védekezése, emberelőnyben is gólt kapott csapatunk, s az ETO nem csak átvette a vezetést, hanem három góllal meg is lépett a Kohásztól (11-8). Zdravko Zovko időt is kért, s az utolsó öt percre újra pontosabban támadott és védekezett együttesünk, mely Azari, Triscsuk és Kovács góljaival egalizált, ráadásul Triffa hetest védett az utolsó pillanatban, így a félidei szünetre 12-12-es döntetlennel vonulhattak a csapatok.
A térfélcserét követően sajnos jobban kezdtek a hazaiak, mert két gyors gólt szereztek, emberelőnybe kerültek, miközben a mieink négy támadást is elhibáztak (14-12). Az akarásra azonban továbbra sem lehetett panasz, s amit elrontottak a mieink támadásban, azt védekezésben sikerült visszahozniuk, több győri gólszerzési lehetőséget is megakadályoztak, ráadásul a túloldalt Kovács Anna ismét többször villant, így a 41. percben újra egált mutatott az eredményjelző (15-15).

Sajnos ekkor utoljára, mert a következő tíz percet nagyon elrontotta együttesünk, mely rossz megoldások egész sorát követte el támadásban, s a könnyen szerzett labdákkal könyörtelenül élni tudott a hazai csapat, mely 19-17 után sorozatban öt gólt szerezve eldöntötte a találkozót (24-17). A véghajrára újra valamivel kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, de ne volt esély már a felzárkózásra, így a Győr végül az utolsó negyed órát tekintve simán, 28-20-ra megnyerte a találkozót.

Mely után Zdravko Zovko vezetőedző megdicsérte csapata első negyven percben nyújtott játékát, de elismerte, hogy a hosszabb cserepaddal rendelkező győriekkel szemben az utolsó negyed órában már nem volt meg bennük az az erő, ami egy szoros hajrát eredményezhetett volna.

Győri Audi ETO KC – DKKA 28-20 (12-12)

Gólszerzőink: Kovács A. 9, Azari 3, Bulath 3, Tricsuk 3, Takács D. 1, Szalai 1.

 

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2023. ápr. 28.

Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.

Túl jól zárt a győri retesz

Túl jól zárt a győri retesz

2023. ápr. 18.

Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.

A címvédő ellen folytatjuk

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlás

A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat