„ACÉL A SZÍV!”
A Siófok ellen az EHF Kupában
A Siófok csapata lesz Akadémiánk ellenfele az EHF Kupa nyolcaddöntőjében, derült ki a nemzetközi sorozat mai sorsolásán.
Az európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában tartották meg ma délután kettő órától az EFH Kupa negyedik fordulójának sorsolását, melyen együttesünk is érdekelt volt. Zdravko Zovko tanítványai nagyon sima, kettős győzelemmel búcsúztatták a sorozat további küzdelmeitől az olasz Indeco Conversano csapatát a közelmúltban, ám ezúttal lényegesen nehezebb ellenfél várt Bulath Anitáékra, hiszen a mieinken és a Siófokon kívül három dán, két német, egy norvég, két orosz és két román csapat is érdekelt volt a sorsoláson.
Nos, a "húzáson" kiderült, hogy tényleg egy nagyon erős együttes vár a DKKA csapatára, ugyanakkor az is, hogy ehhez nem kell túl messzire utaznia a Kohász kézilabdázóinak, mivel a mieink ellenfele a Siófok lesz a legjobb nyolc közé kerülésért. A két gárda természetesen jól ismeri egymást, hiszen Zdravko Zovko első dunaújvárosi mérkőzésén már megmérkőztek egymással, s akkor a DKKA örülhetett 28-20-s győzelemnek. Együttesünk helyzetét azonban nehezítheti az is, hogy az első meccsen a mieink lesznek a pályaválasztók, vagyis a visszavágót idegenben kell lejátszania a Kohásznak. A párharc első mérkőzését 2016. január 9-10-én, míg a visszavágót egy héttel később, január 16-17-én rendezik meg.
A sorsolással kapcsolatban természetesen megkerestük együttesünk vezetését is, s mint azt Szemenyei István ügyvezető elmondta, egyik szeme sír, a másik viszont nevet a párosítás miatt.
"Az biztos, hogy mindkét csapat számára költséghatékony lesz ez a forduló, hiszen nem kell túl messzire utazni a mérkőzésekhez, s ennek azért örülünk. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Siófok egy rendkívül erős csapat, egyik legnagyobb riválisunk a magyar bajnokságban, s most a nemzetközi kupában is velük kell majd felvennünk a harcot, mely nagyon szorosnak ígérkezik" – értékelte a sorsolást ügyvezetőnk.
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.