„ACÉL A SZÍV!”
Hatodik hely Szlovákiából
Négy győzelemmel, valamint két vereséggel végzett a szlovákiai Kempa 4 Sport Cup hatodik helyén akadémiánk 2003-as együttese.
Huszonegy csapat részvételével rendezték meg január 3. és 6. között Szlovákiában a Kempa 4 Sport Cup elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát, melyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2003-as csapata is részt vett.
A dunaújvárosi fiatalok a szlovén Ljubljana ellen léptek először pályára a viadalon, ám meglehetősen nehezen lendültek játékba, sok hibát követtek el, így ellenfelük hamar meglépett tőlük, s ezt követően már hiába kapaszkodott Takács Árpád együttese, végül a szlovénok örülhettek a 16-12-es sikernek. Ezt követően a szlovák Bardejov gárdája ellen húztak szerelést a DKKA játékosai, akik lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, mint nyitómeccsükön, s ez az eredményen is nyomot hagyott, mert a mieink 24-13-ra legyőzték vetélytársukat.
A viadal második napján három találkozó várt csapatunkra, mely remek játékkal örvendeztette meg az érte szorítókat. A lengyel Dziewiatica Legnica ellen 14-11-re, a litván Vilnius Smaturas ellen 28-2-re, míg a szerb PK Kosmaj ellen 20-12-re nyertek a mieink, így a szombati helyosztón a Ferencváros ellen küzdhettek meg a torna ötödik helyéért. Ezen a mérkőzésen nagyon sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, ám a hajrában sok helyzetet kihagytak a mieink, s kapusteljesítményük is visszaesett, így a Fradi fordított, s végül 17-12-es sikert aratva szerezte meg a viadal ötödik helyét.
Takács Árpád edző értékeléséből kiderült, hogy nagyon hasznos volt számukra a torna, sokat játszottak, nagyon sok szép megoldások voltak a mérkőzés alatt. A torna maximálisan elérte a célját, a lányok sokat játszhattak, aminek köszönhetően fejlődtek, s a háromnapos viadal a csapatépítés szempontjából is remek lehetőség volt.
További hírek
Nem várt, súlyos vereség
2021. szep. 25.Nagyon idegesen, sok hibával játszva szenvedett sima, 33-23-as vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vác elleni hazai bajnokin.
Folytatnák a jó sorozatot!
2021. szep. 24.A két pont megszerzésének reményében fogadja akadémiánk felnőtt együttese a Vác gárdáját az NB I-es bajnokság szombat délutáni fordulójában.
Dupla győzelem a Kozármisleny ellen
2021. szep. 23. #DKKA utánpótlásSerdülő és ifjúsági csapatunk is itthon tartotta a pontokat szerdán.
Rajt-cél győzelem Budaörsön
2021. szep. 18.Magabiztos, 31-19-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs otthonában az NB I-es pontvadászat második fordulójában.
Végre nyugodtan játszhatnak
2021. szep. 17.Az első fordulóban bravúros sikert elérő Budaörs otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese.
2015-16 EHF Kupagyőztes




