„ACÉL A SZÍV!”
Két győzelem a serdülőknél
Felemás teljesítményt nyújtva aratott győzelmet második számú serdülő együttesünk a korosztályos és a megyei felnőtt bajnokságban.
Akadémiánk serdülői is megkezdték a bajnokság tavaszi küzdelmeit a közelmúltban. Második számú együttesünk a Tolna KC elleni pénteki mérkőzéssel folytatta a pontvadászatot, s az első felvonásban magabiztos támadójátékkal, sikerült hatgólos, 15-9-es előnyre tenni úgy, hogy Papp Kitti és Keresztes Eliza is szórta a gólokat, s bár a védekezés hagyott némi kívánni valót maga után, a kapuban jól teljesített Reszegi Dóra, aki több bravúrral járult hozzá a biztos vezetéshez. A térfélcserét követően sajnos erősen visszaesett a mieink támadójátéka, rengeteg volt a technikai hiba, így a fokozatosan csökkentetni tudta hátrányát a házigazda, ám a hétgólos fórból egy azért megmaradt a végére, így gyenge játékkal ugyan, de sikerült begyűjteni a két bajnoki pontot (19-20).
DKKA II.: Kátai Edina, Somogyi Anna, Papp Kitti, Keresztes Eliza, Jilling Linett, Vargyas Réka, Slett Enikő, Farkas Kitty, Hetyei Kincső, Bartók Csenge, Gál Borbála, Reszegi Dóra, Fülöp Fanni.
Szombaton a rácalmás elleni felnőtt megyei találkozó várt fiataljainkra, s bár az előző napi gyengébb teljesítmény még ott volt a fejekben, de védekezésben nagyon határozott játékot nyújtottak a csapat tagjai. Támadásban ezúttal is Papp Kitti és Keresztes Eliza vitték a prímet, de az átlövések hiányoztak a repertoárból, s mint azt Takács Árpád edző kiemelte, ezen mindenképpen változtatni kell a jövőben. Az első felvonás 12-11-es dunaújvárosi vezetéssel ért véget, de a fordulást követően növelni tudta előnyét együttesünk, mely nagyon fontos, 25-20-as sikert aratott, így sikerült egy pontra megközelítenie szombati ellenfelét a bajnoki tabellán.
DKKA: Kátai Edina, Somogyi Anna, Cserepes Laura, Papp Kitti, Keresztes Eliza, Vargyas Réka, Farkas Kitty, Gál Borbála, Hetyei Kincső, Bartók Csenge, Reszegi Dóra, Kovács Vivien.
További hírek
Soha rosszabb szezonkezdetet!
2020. júl. 05.Felnőtt csapatunk és a szakmai stáb háromnapos csapatösszetartáson vett részt Bogácson. Vágó Attila, vezetőedzőt kértük meg, értékelje az első napok tapasztalatait.
Régi-új arcot köszönthettünk
2020. júl. 01."Egy új feladat, nagyon izgalmas szakmai kihívás is vár rám Dunaújvárosban..."
A 106-szoros válogatott irányítóval, Bulath Anitával kiegészülve megkezdtük a felkészülést.
A Szombathely csapata ellen kezdjük a szezont
2020. jún. 19.Ma délelőtt elkészült az NB I sorsolása a 2020/2021-es bajnoki szezonra, így a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata számára is ismertté váltak az aktuális fodulók ellenfelei.
Az akadémistáké a jövő!
2020. jún. 17. #DKKA utánpótlásSikeres tárgyalásokat követően az elmúlt héten három új szponzori szerződést kötött a DKKA új menedzsmentje.
A kézilabda és az adrenalin rabja
2020. jún. 15.Minden meccsen a maximumot nyújtja felnőtt csapatunk új beállósa, Sanja Dabevska.
2015-16 EHF Kupagyőztes




