„ACÉL A SZÍV!”
Nem hibáztak a serdülők
Akadémiánk második és harmadik számú serdülő csapata is magabiztos sikerrel zárta hétvégi bajnokiját.
Újabb mérkőzéseket játszottak a hétvégén akadémiánk serdülő együttesei a harmadosztályú bajnokság küzdelmeiben. Második számú csapatunk a Duna-Pent gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s mint arról Takács Árpád edző beszámolt, játékuk már az első percektől kezdve jól működött, s ugyan védekezésben azért akadtak hibák, a szerzett labdákból többször sikerült leindítani ellenfelüket, így már az első félidő végén 16-6-ra vezettek. A második felvonásban sikerült tovább növelni előnyüket, s bár a betegségek és sérülések miatt többen is hiányoztak a csapatból, sikerült megvalósítani azt, amit az edzéseken gyakoroltak a játékosok, így a fölényes, 35-12-es győzelem sem maradhatott el.
Harmadik számú serdülő együttesünk a sereghajtó Bajai KSE ellen lépett pályára idegenben, méghozzá a kötelező győzelem reményében. Takács Józsefné tanítványai az első perctől az utolsóig óriási fölényben játszottak, a félidei szünetre már 21-2-es előnnyel vonulhattak, s mivel a folytatásban sem vettek vissza a tempóból, kiütéses, 44-3-as győzelemmel erősítették meg vezető helyüket a bajnoki tabellán úgy, hogy a három ponttal előzik meg a második DKKA II. együttesét.
További hírek
Teher nélkül játszhatunk
2022. máj. 13.A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.