„ACÉL A SZÍV!”
Világklasszis kézilabdázóra emlékeztek Szerencsen
Felkészülési női kézilabdatornának adott otthont a szerencsi Kulcsár Anita Sportcsarnok február 3-án. Az egész napot átölelő megemlékezésen a tragikus autóbalesetben elhunyt, szerencsi születésű beállósra, Kulcsár Anitára emlékeztek.
A sportrendezvényen három U10-es együttes: a balkányi, a szerencsi és a sóstóhegyi illetve három ifjúsági csapat: Szerencs, Sárospatak és Alsózsolca mérte össze tudását. Először Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere szólt a kiváló beállóról, aki elmondta azt, hogy Anita igazi példakép minden sportolónak. Ráczné Váradi Éva, a szerencsi II. Rákóczi Zsigmond Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója fejtette ki gondolatait a kézilabdázóról, aki egykoron maga is az általános iskola tanulója volt. A szép szavak után a résztvevők, Kulcsár Anita emléktáblája előtt helyezték el a megemlékezés virágait.
A nap zárásaként a kézilabdázó nevelő egyesülete, a Kölcsey DSE Nyíregyháza, illetve utolsó klubjának utánpótlás csapata, a Dunaújvárosi KKA U21 lépett pályára.
Az emléktorna díjátadóval ért véget, ahol U10-es korosztályban harmadik helyezett lett a sóstói csapat. Második a Sárospatak együttese, míg a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára a Szerencs Városi Sport Egyesület állhatott fel. Ifjúsági kategóriában harmadik helyezett a Balkányi ifjúsági SE, második a Szerencs Városi Sport Egyesület, míg az első helyet az Alsózsolcai KSC csapata érdemelte ki.
Idén a Kulcsár Anita emlékdíjat Katona Krisztina, a Kölcsey DSE kézilabdázója, míg a vándorkupát és a legjobb beálló címet a dunaújvárosi csapatban szereplő Penzer Kata vehette át a szervezőktől.
A Szerencsen szereplő DKKA csapat tagjai:
Csapó Kincső, Németh Kata, Fodor Neszta, Kanyó Viktóri, Husti Hanna, Jovana Jovovic, Frányó Laura, Koronczai Petra, Takács Cecília, Mihály Petra, Penzer Kata, Keringer Klaudia, Gengeliczky Lili, Pál Eszter Edző: Takács Árpád
További hírek
BL Győztes DUNAFERR 1999
2019. máj. 16.Húsz évvel ezelőtt éppen ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda
Szurkolói felhívás
2019. máj. 16.Nyakacska Zsolt, akadémiánk ügyvezetője az alábbi, szurkolók felé intézett felhívást juttatta el hozzánk.
Győzelemmel zártak a fiatalok
2019. máj. 16. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is sikerrel zárta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit.
Hazai búcsú a szezontól!
2019. máj. 14.Az Érd elleni hazai mérkőzéssel vesz búcsút az idei szezontól akadémiánk felnőtt együttese május 18-án este hat órától!
Bravúros szereplés az NB I/B-ben
2019. máj. 12. #DKKA utánpótlásSzombathelyi győzelmével az ötödik helyen fejezte a felnőtt NB I/B idei küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




