„ACÉL A SZÍV!”
Kell a két pont!
A Vasas elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket vasárnap este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Legutóbbi hat bajnoki mérkőzését megnyerte, így továbbra is a tabella ötödik helyén áll akadémiánk felnőtt csapata, mely vasárnap este hat órától a Vasas otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket. Együttesünk vetélytársa az utolsó előtti helyen áll a pontvadászatban úgy, hogy tizenöt lejátszott találkozójából egyet tudott csak megnyerni, s egy döntetlen mellett tizenhárom alkalommal szenvedett vereséget. A két gárda a bajnokság harmadik fordulójában már megmérkőzött egymással, s a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett összecsapáson a mieink nagyon sima, 34-21-es sikert arattak. A helyezések és eddigi eredményelk alapján tehát egyértelműen a Kohász a vasárnapi mérkőzés esélyese, ám György László vezetőedző szerint ez nem jelenti azt, hogy félvállról vennék a hétvégi találkozót.
- Nekünk minden mérkőzéshez úgy kell hozzáállnunk, hogy győzni akarunk, s nincs ez másként most sem, azért utazunk el a Vasashoz, hogy begyűjtsük a két bajnoki pontot. A hitvallásunk továbbra is az, hogy a stabil, jó védekezésből kiindulva késztessük hibára az ellenfelet, s maximális odafigyeléssel kezdjük el a mérkőzést. Az elmúlt időszakban ezt sikerült is jól megoldanunk, de minden mérkőzés más, s azt is tudomásul kell venni, hogy mindenki győzni szeretne, úgy gondolom, hogy a Vasas is, szóval annak ellenére, hogy mi vagyunk az esélyesek, igenis nagyon komolyan kell vennünk a találkozót. Már csak azért is, mert előttünk van a Siófok fővárosi szereplése, melyen a Balaton-partiak csak óriási küzdelemben, 34-33-ra tudtak nyerni a Vasas ellen, vagyis oda kell figyelnünk, s a kemény védekezés mellett fegyelmezett támadójátékra lesz szükségünk ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát. Kielemeztük hétvégi ellenfelünket, tudjuk az erősségeiket, gyengéiket, de nekünk elsősorban saját magunkkal, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Becsülettel felkészültünk a mérkőzésre, reményeink szerint jó egyéni teljesítményekkel, igazi csapatként játszva lépünk pályára vasárnap is, s tovább gyarapíthatjuk bajnoki pontjaink számát.
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.