„ACÉL A SZÍV!”
NB II-es bajnok az ificsapat!
Legnagyobb riválisának otthonában aratott négygólos győzelmet, s ezzel matematikailag bebiztosította első helyét az NB II-es felnőtt pontvadászatban akadémiánk U21-es csapata.
Sorsdöntő mérkőzés várt ma délután négy órától akadémiánk U21-es csapatára az NB II-es pontvadászat Dél-nyugati Csoportjában. Fiataljaink ugyanis listavezetőként látogattak a második helyezett balatonboglári együtteshez úgy, hogy három fordulóval a bajnokság vége előtt hat ponttal jobban álltak vetélytársuknál. Vártok Ákos tanítványai azzal a nem titkolt céllal vágtak neki a találkozónak, hogy legyőzik a NEKA fiataljait, s legnagyobb vetélytársuk otthonában biztosítják be bajnoki címüket.
A házigazdák ezt persze szerették volna elodázni, s jobban is kezdték a mérkőzést, volt, hogy három góllal is vezettek, ám Vártok Ákos időkérése után összeszedte magát együttesünk, támadásban és védekezésben is látványosan feljavult, előbb egyenlített, majd egyre inkább elhúzott ellenfelétől, s a félidei szünethez érve már 14-8-ra vezetett. A térfélcserét követően rendkívül csapkodó volt a játék, a NEKA mindent elkövetett a felzárkózásért, de a mieink négy gólt megtartottak előnyükből, s végül 25-21-es sikerrel biztosították be matematikailag is bajnoki címüket. Ez egyben azt is jelentette, hogy utánpótlás csapatunk jövőre már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban fejlődhet tovább.
Érthetően elégedett is volt a találkozó után U21-eseink vezetőedzője, Vártok Ákos, aki elmondta, hogy csapata teljesen megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet.
- Azért nem indultunk idén az NB I/B-ben, mert a mostani ifi együttesünk rendkívül fiatal, nagyrészt 2001-es születésű játékosokból áll, ezért úgy gondoltuk, hogy az NB II-ben veszünk részt azzal a céllal, hogy megnyerjük a sorozatot, s alanyi jogon kerüljünk vissza az NB I/B-be úgy, hogy addigra kellő rutint is szerzünk a másodosztályhoz. Ki lehet mondani, hogy ez magabiztosan sikerült is, hiszen már a mai mérkőzés előtt is hat pont előnyünk volt, s csak matematikailag érhetett volna utol minket a NEKA. Éppen ezért ma szerettük volna lezárni ezt a történetet végleg, hogy bátran, büszkén kimondhassuk, hogy bajnokok vagyunk. Ezzel együtt a mai meccs nem kezdődött jól, 7-4-re is vezetett a hazai csapat, de egy időkéréssel rendeztük a sorokat, s a félidőben már 14-8-ra mi vezettünk. A második félidő igazi adok-kapok játékot hozott, sok hetessel, kiállítással, de négy gólt megtartottunk az előnyből úgy, hogy gyakorlatilag mindenki pályára lépett, s teljesen megérdemelten nyertük meg a meccset és a bajnokságot is. Gratulálok a csapatnak!
NEKA - DKKA 21-25 (8-14)
DKKA: Jovana Jovovic 3, Nagy Zsuzsanna 5, Takács Cecília, Mihály Petra 3, Kanyó Viktória 1, Penzer Kata, Keringer Klaudia, Franyó Laura, Braun Laura Csenge 2, Husti Hanna 1, Gengeliczky Lili, Németh Kata, Glofák Eszter, Csapó Kincső, Koronczai Petra 10, Fodor Neszta. Edző: Vártok Ákos.
További hírek
Közel volt!
2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapatÖtven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
A szép eredményben bízva lépünk pályára
2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapatIdegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapatFordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapatKérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapatCsak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.