„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Évadzáró kupagyőzelmek!

DKKA utánpótlás
2018. máj. 28.
  • Facebook

Szépen zárták a szezont az utánpótlás csapataink is.

Serdülő csapatunk május 25. én pénteken, Dunakeszin vett részt a Pest Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett Bajnokok Tornáján, ahová az Ifjúsági III. osztály legjobb csapatai kaptak meghívást. A két hármas csoport kialakítása után a DKKA serdülői előbb a Dorog majd a DVSC II. csapatát győzték le, majd az elődöntőben a Szigetszentmiklós csapatánál bizonyultak jobbnak. A döntőbe újra a Dorog csapatával kellett megküzdeni, a kiélezett végjátékból a mieink jöttek ki jobban, így tornagyőzelemmel sikerült zárni a serdülőcsapat számára rendkívül eredményes 2017-18-as kézilabdás szezont!

Ifjúsági csapatunk a Siófok KC meghívásának eleget téve május 26-27-én hat csapatos tornán vett részt a Balaton partján. Szombaton a DKKA csapata Siófok KC SE, az Érdi VSE majd a Siófok KC ellen is győzelemmel zárt. Vasárnap pedig az Alba Fehérvár KC és a Tápiószele csapatát legyőzve veretlenül lett kupagyőztes! Torna legjobb kapusának Csapó Kincsőt választották!

Köszönjük a fiataloknak az egész évben nyújtott munkájukat!

További hírek

Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!

Új korszak kezdődik! Hosszú idő után ismét Dunaújvárosban játszik a DKKA!

2020. okt. 04.

2020. október 9. 16:00 DKKA - MTK 

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ODAFENT!

2020. okt. 02.

44 éves lenne ma! A magyar válogatott és a Dunaferr női kézilabda-csapatának világhírű beállósa 28 évesen, 2005. január 19-én vesztette életét autóbalesetben. KULCSÁR ANITA éppen edzésre tartott Dunaújvárosba, amikor autója megcsúszott és fának csapódott, majd kigyulladt.

Zumba dobta fel a hangulatot

Zumba dobta fel a hangulatot

2020. okt. 01.

A válogatott-összetartás miatt szünet van a női kézilabda-bajnokságban, így most több lehetőség van azokat a dolgokat gyakorolni, amiket a sűrű versenynaptár miatt a meccsek között nem nagyon lehet. A csütörtök reggeli tréning egészen különleges volt.

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

Meglepetésre készültünk, közel voltunk hozzá!

2020. szep. 24.

Újabb fejezet a "Rácalmási-csaták" sorozatból. Most nem sikerült győzni és a meccs képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. A csapat viszont akkorát alkotott, hogy a jövőre nézve nagyon pozitív a kép.

Bulath Anita más szerepkörben

Bulath Anita más szerepkörben

2020. szep. 22.

Szerdán, szeptember 23-án 18 órától a DKKA zárt kapus mérkőzésen fogadja a Debrecent Rácalmáson. A felkészülésben nagy segítséget nyújtott a sérült Bulath Anita, aki nagyon jól ismeri az ellenfelet.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat