„ACÉL A SZÍV!”
Strandkézilabda kupát tartottak
Először szervezték meg a dunaújvárosi szabadstrandon a MOZDULJ MEG! Strandkupát, ahol kiemelkedően szerepeltek a Kohász lányok is. A megmérettetésen hét leány strandkézilabda csapat mérte össze tudását.
A szervezők nem titkolt célja, hogy tovább híresítse a strandkézilabda és a strandfutball játékélményét a középiskolások körében. A kupa során minden csoportban kezdő és haladó csapatok is voltak így biztosítva az egyenlő feltételeket, így a díjazás is külön történt. További célja volt a rendezvénynek, hogy a diákok kilépjenek a fáradtságos hétköznapokból és a négy fal közül, majd barátságos mérkőzéseket játszva ismerkedjenek meg eme két sport lehetőségeivel és szépségeivel. Az esemény népszerűségét az is mutatja, hogy sok egyesület és cég csatlakozott szponzorként így támogatva a rendezvényt.
Mint a galériába feltöltött képek is mutatják a hangulat kiváló volt, szoros eredmények születtek így a lányoknak az utolsó pillanatig küzdeniük kellett, ahhoz hogy a mérkőzésről kupagyőztesként távozzanak. – Végül a Rudasos lányoknak sikerült megszerezni a kupát és győztesként elhagyni a pályát. Megválasztották a legjobb játékost és a legjobb kapust is, így senki nem ment haza üres kézzel.
LÁNY STRANDKÉZILABDA - eredmények
„Haladók”
I. Rudas Reménységei
II. Széchenyi I.
III. Rudas
Legjobb kapus: Hódosi Kamilla (Széchenyi I.)
Legjobb játékos: Szabó Tekla (Rudas Reménységei)
„Kezdők”
I. Rosti
II. Hild
III. Széchenyi II.
IV. Kereskedelmi
Legjobb kapus: Nagy Csilla (Rosti)
Legjobb játékos: Benyovszki Dorina (Széchenyi II.)
Az eseményről készült képsorozat itt található meg: https://kohaszkezi.hu/hu/galeria/3595
További hírek
Remek siker idegenben
2019. jan. 06.Változatos csatában aratott 28-23-as győzelmet Budaörsön akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában.
A Budaörs ellen folytatjuk
2019. jan. 05.Nem vár könnyű találkozó akadémiánk felnőtt együttesére a Budaörs otthonában.
Végül biztos siker
2018. dec. 30.A második félidőben mutatott jobb játékának köszönhetően aratott 32-27-es győzelmet az Alba Fehérvár KC elleni hazai évzárón akadémiánk felnőtt együttese.
Megyei rangadóval zárjuk az évet
2018. dec. 29.Az Alba Fehérvár KC elleni hazai mérkőzéssel búcsúzik a 2018-as esztendőtől akadémiánk felnőtt együttese.
Országos döntőben a Rudas!
2018. dec. 21. #DKKA utánpótlásKecskeméti és ferencvárosi ellenfelét is biztosan legyőzve jutott be az országos diákolimpiai döntőbe a Rudas iskola csapata.
2015-16 EHF Kupagyőztes




