„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szépen helyt álltak az U10 fiatalok is

DKKA utánpótlás
2018. jún. 04.
  • Facebook

Nemrégiben orosházi tornán járt korosztályos csapatunk.

Tizenhat nevezett csapat között ért el 6. helyezést az U10-es csapatunk az Orosházán megrendezett kézilabda tornán. A DKKA együttese a ’B’ csoportba került az Aranyszarvas SE, a Kozármisleny és az ONKC Szentes csapatai mellé. Utóbbi két csapat ellen közel 10 gólos győzelmeket arattak a kicsik, ám az Aranyszarvas SE ellen nem sikerült győztesen elhagyni a pályát, így a csapat a csoport második helyén végzett.

A helyosztókon először a Hajdúnánás csapatával találkoztak a fiatalok, majd az 5-6. helyért a Kispest várt a lányainkra. Szoros mérkőzésen sajnos nem tudták tartani az ellenfél legjobb játékosát és mondhatni, el is fáradtak a végére, 6 gólos verségükkel végül összesítésben a 6. helyen végzett a Sánta Dóra veztette U10-es csapat, amely mondhatjuk, hogy szépen helyt állt a megmérettetésen.

 

Sánta Dóra: - „Úgy gondolom, szép eredmény a 16 csapatból. Örültünk volna, ha egy kicsit előrébb végzünk, talán az érem közelében, azonban nagyon színvonalas és jó mérkőzéseket játszottunk.” 

 

Eredmények:

 

Kozármisleny SE II- DKKA 10-20

Orosháza (Szentes)- DKKA 12-21

Aranyszarvas SE- DKKA 18-11

Hajdúnánás SK- DKKA 7-14

DKKA- Kispest 11-16

További hírek

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász

2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapat

Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Ez már nagyon kellett!

Ez már nagyon kellett!

2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapat

Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.

Nem hibázhat a DKKA

Nem hibázhat a DKKA

2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapat

Nem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Nagyon fájdalmas hazai vereség

Nagyon fájdalmas hazai vereség

2024. feb. 23.

Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.

Fontos pontokra hajt a DKKA

Fontos pontokra hajt a DKKA

2024. feb. 23.

Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat