„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Szép eredmények Koperben

DKKA utánpótlás
2018. júl. 13.
  • Facebook

Jól szerepeltek utánpótlás csapataink a Kopercben megrendezett 26. Eurofest Kézilabda Fesztiválon.

Szlovéniában, Koperben szerepelt a közelmúltban három utánpótlás együttesünk is, melyek szép eredményekkel öregbítették akadémiánk hírnevét. A nemzetközi viadalról Sánta Dóra edző küldött beszámolót honlapunknak.

"Július 3.-án indultunk Szlovéniába, Koperba a 26. Eurofest Kézilabda Fesztiválra, s 2 korosztályban 3 csapatot indítottunk el a versenyen: 2007-es korosztályban 1 csapatot, míg a 2006-os korosztályban 2 csapatot. Már a kezdetekkor nagy izgalom volt a lányoknál, hiszen még sose vettek részt ilyen tornán és többen még tengernél sem jártak. Az első nap még nem volt mérkőzésünk. Érkezésünk után regisztráltuk csapatainkat, majd Izolára mentünk, ahol a Belvedere Hotelben szálltunk meg. Kipakoltunk, majd vacsora után megnéztük a tengerpartot. Szerdán kezdődtek a csoportmérkőzések, s a 2007-es csapat első nap 18:1-re legyőzte a HC TATRAN STUPAVA A csapatát. Majd csütörtökön is folytatta remek szereplését és 17:9-re legyőzte RK JUNIOR ifjú csapatát. Majd pénteken a csoportelsőségért játszhattak a lányok, ahol sajnos alul maradtunk a cseh csapattal szemben és 6:10-re kikaptunk. Így csoportmásodikként jutottunk tovább az első 4-be.

Szombaton a másik csoport első helyezettjével játszottunk a döntőbe jutásért, ahol 7:3-ra győztük le FK HVEZDA CHEB csapatát. Így vasárnap döntőt játszottunk. A döntőben ismét a csoportunkban is szereplő TJ SOKOL PORUBA–val játszottunk. Igen kiélezett mérkőzésen sajnos alul maradtunk és 6:9 arányban elvesztettük a mérkőzést. Azonban a 2. helynek is nagyon örültünk, hiszen nagyon szép eredmény.

A 2006-os korosztályban 2 csapatunk is megmérette magát. Első nap „A” csapatunk 16:15-re nyert a francia DOUBS COMMITTEE – A ellen. Majd „B” csapatunk egy kemény mérkőzés után 12:12-s eredményt produkált a PARDUBICE csapata ellen. Másnap folytatódtak a csoportmérkőzések. „B” csapatunk remek játékkal 24:8-ra megverte lengyel ellenfelét, majd 11:20-ra kikapott a SHK KUNOVICE csapatál gyenge játékkal és igen fáradtan. „A” csapatunk azonban ismét győzelmet aratott a JINDRICHUV HRADEC ellen. Pénteken győzelemmel folytatódtak a csoportmérkőzések. „B” csapatunk győzött 10:21 arányban a francia ellenféllel szemben, majd A” csapatunk két mérkőzést is játszott. A hazai csapat Koper ellen 12:15-re kaptak ki a lányok egy igen izgalmas mérkőzésen, melyet esőben játszottak le. Az utolsó csoport meccsen pedig fölényes győzelmet arattak a lányok és 14:4-re győzték le utolsó ellenfelüket.

Mind a két csapat csoportmásodikként jutott tovább az első 4-be és szombaton a döntőbe jutásért harcolhattak a lányok, de mind a két együttesünk alulmaradt, igen gyenge teljesítménnyel. Hiányoltam a küzdést és a győzni akarást a lányokból, így mindkét csapat a bronzéremért küzdhetett meg. Mivel időben haza kellett indulnunk, ezért a bronz csata itthon kerül lejátszásra egymás ellen. Végeredményben azonban nagyon örülök az elért helyezéseknek. Rendkívül színvonalas és jó mérkőzéseket játszottunk ebben a néhány napban. Első külföldi tornánk volt, melyen részt vettünk a lányokkal, így még több élménnyel és tapasztalattal térhettünk haza."

További hírek

Fővárosi évnyitó előtt

Fővárosi évnyitó előtt

2022. jan. 14.

A Vasas otthonában folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Két edzőmeccs is jutott péntekre

Két edzőmeccs is jutott péntekre

2022. jan. 07.

A felnőttek mellett az ifjúsági csapatunk is felkészülési mérkőzésekkel igyekezett visszarázódni a dolgos hétköznapokba

Takács Cecília kölcsönben folytatja

Takács Cecília kölcsönben folytatja

2022. jan. 05.

Fiatal irányítónknak több kérője is akadt, ám végül úgy döntött, egy másik NB I-es csapat segítségére lesz.

Országos döntő került a fa alá!

Országos döntő került a fa alá!

2021. dec. 29. #DKKA utánpótlás

Kiskunhalasra utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi Rudas középiskolásai.

A DKKA-ból a válogatottba

A DKKA-ból a válogatottba

2021. dec. 19. #DKKA utánpótlás

Junior és ifjúsági korosztályból is meghívót kaptak játékosaink

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat