„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hibátlan utánpótlás

DKKA utánpótlás
2018. aug. 12.
  • Facebook

A serdülők és az ifjúságiak tornáján sem tudtak hibázni utánpótlás együtteseink.

Az FTC, a Kozármisleny, a Köfém SC és a DKKA csapatainak részvételével rendezett pénteken serdülő és ifjúsági utánpótlás tornát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Együtteseink kiválóan szerepeltek az egyetemi sportcsarnokban, illetve a Dunaújvárosi Sportcsarnokban megtartott viadalon, ugyanis mindkét korosztályban fiataljaink hódították el az első helyezést úgy, hogy minden találkozójukon győzelmet arattak. A serdülők és az ifik mezőnyében is a Ferencváros végzett a második helyen, míg a Kozármisleny és a Köfém SC is egy-egy harmadik és negyedik hellyel gazdagodott a viadalon

Eredmények és különdíjasok

Serdülők

Köfém SC – DKKA 19-21
FTC – Kozármisleny 18-15
Köfém SC – FTC 15-22
Kozármisleny – DKKA 16-25
DKKA – FTC 19-16
Kozármisleny – Köfém SC 14-17

Végeredmény: 1. DKKA, 2. FTC, 3. Köfém SC, 4. Kozármisleny

Különdíjak

Gólkirálynő: Gyugyi Gréta (Köfém SC)
Legjobb játékos: Vass Vita (DKKA)
Legjobb kapus: Imre Szofi (FTC)

Ifjúságiak

Köfém SC – DKKA 12-25
FTC – Kozármisleny 21-15
Köfém SC – FTC 18-24
Kozármisleny – DKKA 11-23
DKKA – FTC 17-16
Kozármisleny – Köfém SC 18-17

Végeredmény: 1. DKKA, 2. FTC, 3. Kozármisleny, 4. Köfém SC

Különdíjak

Gólkirálynő: Jovana Jovovic (DKKA)
Legjobb játékos: Kovalcsik Jázmin (FTC)
Legjobb kapus: Csapó Kincső (DKKA)

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

We did not manage to win it this time

Most nem jött a bravúr

2021. jan. 30.

Hiába vezetett az első félidő után, a másodikban sokat hibázott akadémiánk felnőtt együttese, így 34-29-es vereséget szenvedett a Vác otthonában.

Vácra látogatunk!

Vácra látogatunk!

2021. jan. 29.

Folytatná jó sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vác otthonában lép pályára szombaton délután.

Ez nem a mi napunk volt

Ez nem a mi napunk volt

2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás

Három mérkőzésen csupán egyetlen pont jutott a DKKA fiataljainak.

Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)

Élő: DKKA II. - Mosonmagyaróvári KC (serdülő II.)

2021. jan. 28. #DKKA utánpótlás

16.45-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő II. osztályú bajnokságból. Kövessük a lányokat együtt és szurkoljunk nekik a képernyőn keresztül is!

What a victory

Ez igen! Győzelem az MTK ellen!

2021. jan. 27.

Fantasztikus második félidei játékkal arattunk bravúros, 31-28-as győzelmet az MTK elleni hazai bajnokin!

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat