„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Az ifik kezdték jobban a szezont

DKKA utánpótlás
2018. szep. 03.
  • Facebook

Ifjúsági együttesünk simán nyert, a serdülők viszont szoros vereséget szenvedtek a Nemesvámos vendégeként.

Akadémiánk utánpótlás csapatai közül az ifjúságiak és a serdülők is megkezdték hétvégén a bajnoki küzdelmeket. Vártok Ákos ifjúsági együttese Veszprémben, a Bajnok DSE Nemesvámos ellen lépett pályára az első osztályú bajnokságban, s ahogy azt vártuk, magabiztos győzelmet aratott. Fiataljaink az első félidőben rengeteg ziccert kihagytak, ám így is három góllal, 15-12-re vezettek a szünethez érve, s mivel a fordulást követően sikerült a helyzetkihasználáson is javítani, így előnyüket fokozatosan növelve végül 33-24-es sikernek örülhettek.

A serdülőkre lényegesen nehezebb feladat várt, ugyanis a nyáron komoly változások történtek az együttesnél, s a kilenc új játékos érkezésével gyakorlatilag új csapatot kell építenie Meggyes Rita edzőnek. Ebben a korosztályban ráadásul a házigazdák igen jó, összeszokott csapatot alkotnak, s ezt az első félidőben bizonyították is, hiszen 16-11-re megléptek fiataljainktól. A második felvonásra feljavult a mieink játéka, sikerült is felzárkózni, ám a kiélezett véghajrát a vendéglátók bírták jobban, s 32-29-es győzelmet arattak serdülőink felett.

Ifjúságiak

Bajnok DSE Nemesvámos – DKKA 24-33 (12-15)
Gólszerzőink: Koronczai 8, Jovovic 4, Mihály 4, Pál 3, Husti 3, Fodor 3, Takács 2, Frányó 2, Braun 2, Glofák 1, Gengeliczky 1.

Serdülők

Bajnok DSE Nemesvámos – DKKA 32-29 (16-11)

További hírek

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

2024. szep. 01. #DKKA utánpótlás

U20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.

Virág Rolandék is rajtra készen

Virág Rolandék is rajtra készen

2024. aug. 31. #DKKA utánpótlás

U18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapat

Szoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra. 

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

2024. aug. 28. #DKKA utánpótlás

A hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.

Régi barátság új lendületben

Régi barátság új lendületben

2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

A mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat