„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Dorogi siker az NB I/B-ben

DKKA utánpótlás
2018. szep. 24.
  • Facebook

Jól küzdöttek U19-eseink a Dorog elleni NB I/B-s felnőtt meccsen, ám a hajrát jobban bíró vendégek végül 33-30-ra legyőzték fiataljainkat.

A Gárdonyban aratott első fordulós győzelem után hazai környezetben folytatta szombaton este az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese. Vártok Ákos tanítványaira nehéz feladat várt a vendégek ellen, ám a dunaújvárosi fiatalok nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, s az első felvonásban sikerült is meglepniük a bajnokságot szintén győzelemmel kezdő ellenfelüket. U19-es együttesünk a szorosabb első tíz perc után fokozatosan meglépett vetélytársától, a játékrész derekán már öt góllal vezetett, s ezt a különbséget a szünetig sikerült is megtartania (20-15).

A fordulást követően sikerült még egyszer hat fával meglépnie a Vártok-csapatnak, ám a vendégek könyörtelenül kihasználták a kettős terhelés miatt (fiataljaink szerdán még az ifjúsági bajnokságban játszottak rangadót) fáradni látszó dunaújvárosiak hibáit, s a 48. percre kiegyenlítettek (25-25). A hajrának 27-26-os hazai vezetéssel vágtak neki a felek, ám az utolsó tíz percben frissebb dorogiak egy 5-0-s rohammal átvették a vezetést, s háromgólos előnyüket megtartva végül 33-30-as sikerrel szerezték meg a két bajnoki pontot. A DKKA U19-eseinek szakvezetője, Vártok Ákos a vereséggel együtt is elégedett volt tanítványai teljesítményével, s mint azt elmondta, amíg bírták erővel a fiatalok, addig szépen, eredményesen játszottak a jó erőkből álló vendégek ellen.

DKKA U19 – Dorogi ESE 30-33 (20-15)

Gólszerzőink: Mihály Petra 6, Braun Csenge 6, Husti Hanna 6, Koronczai Petra 4, Frányó Laura 4, Takács Cecília 3, Fodor Neszta 1.

 

Galéria: 

További hírek

Away victory in Budaörs

Váci öröm Budaörsön

2023. nov. 01.

Nem fogott ki jó napot, így nem volt esélye a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác elleni bajnokin.

Sorsoltak a kupában (Frissítve)

Sorsoltak a kupában (Frissítve)

2023. okt. 31.

Kiderült, hogy kivel játssza csapatunk az idei kiírás első Magyar Kupa találkozóját.

Újra idegenben játszik hazai meccset a Kohász

Újra idegenben játszik hazai meccset a Kohász

2023. okt. 31.

Budaörsön a Vác elleni "hazai" találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.

"Moving" and defeat

"Költözés" és vereség

2023. okt. 27.

Viszontagságos előzmények után végül érvényesítette a papírformát a Mosonmagyaróvár a mai találkozón.

FIGYELEM: HELYSZÍNVÁTOZÁS !!!

FIGYELEM: HELYSZÍNVÁTOZÁS !!!

2023. okt. 26.

Az éllovas vár a Kohászra; az eddigi nyolc meccséből hetet megnyerő Mosonmagyaróvár ellen tér vissza hazai pályájára a DKKA női kézilabda csapata pénteken délután öt órától.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat