„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Hatgólos sikerek az utánpótlásnál

DKKA utánpótlás
2018. szep. 09.
  • Facebook

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is biztosan hozta a kötelező győzelmet a Siófok ellen.

A felnőttek mérkőzése előtt rendezték meg szombaton délután akadémiánk és a Siófok serdülő és ifjúsági csapatainak bajnoki találkozóját. A programot a serdülők összecsapása nyitotta, s bár Meggyes Ritának szinte új csapatot kellett építenie az idei szezonra a sok érkező miatt, fiataljaink így is itthon tartották a pontokat. A vendégek az első felvonásban még nagyjából tartották a lépést a mieinkkel, hiszen a szünethez érve "csak" két góllal, 14-12-re vezettek az akadémisták, ám a fordulás után megnyugtató előnyt harcoltak ki maguknak a dunaújvárosiak, s végül 24-18-as sikert arattak.

Az ifjúságiak találkozóján nem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, a 10. percben már 7-7-es állást mutatott az eredményjelző. A Kohász fiataljai ekkor szigorítottak egy kicsit védekezésükön, s megléptek négy góllal ellenfelüktől, s ezt a különbséget a félidei szünetig sikerült is megtartaniuk (21-17). A térfélcserélt követően egyre komolyabb fölénybe kerültek kézilabdázóink, vezettek már 32-22-re is, s bár a hajrá a vendégek számára alakult jobban, Vártok Ákos együttese így is sima, 35-29-es győzelemmel tartotta itthon a bajnoki pontokat.

Eredmények

Serdülők
DKKA – Siófok KC 24-18
(14-12)

Ifjúságiak
DKKA – Siófok KC 35-29
(21-17)
Gólszerzőink: Mihály 12, Jovovic 5, Koronczai 4, Husti 4, Gengeliczky 4, Pál 2, Takács 1, Frányó 1, Braun 1, Fodor 1.

További hírek

Sima győzelmek hazai pályán

Sima győzelmek hazai pályán

2019. okt. 10. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos sikereknek örülhetett a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Döntetlen Dorogon

Döntetlen Dorogon

2019. okt. 08. #DKKA utánpótlás

Kiélezett küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent harmadik felnőtt NB I/B-s mérkőzésétén akadémiánk U19-es együttese.

Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...

Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...

2019. okt. 08.

Séfek csatájának „álcázott” csapatépítő tréninget tartottak a Szalki szigeten.

Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink

Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink

2019. okt. 03.

A Vasvári-Élményhét keretein belül tartották meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében.

Egy pont az MTK ellen

Egy pont az MTK ellen

2019. szep. 21.

Óriási küzdelemben, a hajrában háromgólos hátrányból felállva ért el 27-27-es döntetlent akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat