„ACÉL A SZÍV!”
Jól kezdtek a serdülők
Akadémiánk második számú serdülő együttese három győzelemnek is örülhetett a mögöttünk hagyott hétvégén.
Az idei szezonban két bajnokságba is beneveztük második számú serdülő együttesünket, mely a serdülő II-es pontvadászat mellett az Erima Bajnokság U14-es kiemelt bajnokságában is pályára lép. Fiataljaink a serdülő bajnokság első fordulójában a Gárdony otthonában léptek pályára, s bár meglehetősen idegesen, kapkodva kezdtek a mieink, bő tíz perc után megnyugodtak, a szünethez érve már 12-5-re vezettek, s végül magabiztos, 23-17-es sikert arattak. Vasárnap már a Vasas pályáján várt két mérkőzés a mieinkre, akik először a székesfehérváriakkal, majd a hazaiakkal mérték össze erejüket. Mint azt Takács Józsefné edző elmondta, mindkét találkozó nagyon szorosan alakult, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-egy góllal, ám a végjátékból ezúttal a mieink jöttek ki jól, s a Fehérvár KC-t 25-24-re, míg az Angyalföldi Sportiskolát 19-17-re győzték le, így elégedetten térhettek haza a fővárosból.
Eredmények
Serdülő II-es bajnokság
Pázmánd NK Kft. – DKKA 17-23 (5-12)
Erima Bajnokság
DKKA – Alba Fehérvár KC 25-24 (13-14)
DKKA – Angyalföldi Sportiskola 19-17 (9-8)
További hírek
Remek győzelem az Alba FKC ellen
2020. jan. 10.Nagyot hajrázva, négygólos hátrányból fordítva aratott 23-22-es győzelmet Székesfehérváron akadémiánk felnőtt együttese.
Megyei rangadó előtt
2020. jan. 09.A tizedik helyezett Alba Fehérvár KC otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Busz a Vác elleni mérkőzésre
2020. jan. 06.Szurkolói információ a január 17-i szekszárdi találkozónkkal kapcsolatban.
Nem borult a papírforma
2020. jan. 05.Bő húsz percig jól tartotta magát együttesünk a címvédő otthonában, ám a támadásban elkövetett hibák miatt végül 30-19-es vereséget szenvedtünk a Győr elleni bajnokin.
Nehéz évkezdet!
2020. jan. 04.Az idei szezonban még hibátlan címvédő ellen kezdjük a 2020-as esztendőt!
2015-16 EHF Kupagyőztes




