„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed siker az ifiknél
Nagyon sima, 37-20-as győzelmet aratott a harmadosztályú ifjúsági bajnokság első fordulójában Takács Árpád együttese.
A javarészt serdülő korú játékosokból álló csapatunk is megkezdte a küzdelmeket az ifjúsági harmadosztály nyugati csoportjában. Takács Árpád együttese a Nagykanizsát látta vendégül az egyetemi sportcsarnokban, természetesen a jó rajt reményében. Mint azt a gárda edzője elmondta, remekül kezdték a találkozót, megfelelő keménységű védekezés mögött megvolt a jó kapusteljesítmény is, így már a mérkőzés elején le tudták rohanni ellenfelüket, s több könnyű góllal megléptek a vendégektől. A folytatásban is jól működött a támadójáték, az emberelőnyökkel is sikerült élni, így a szünethez érve már 18-11-re vezettek akadémistáink. A második felvonásban még jobban feljavult a védekezés, a támadásokban is megmaradt a lendület, jó cselezésekkel, a beálló eredményes megjátszásával növelte tovább előnyét együttesünk, s végül nagyon sima, 37-20-as sikert aratott, így maximálisan elégedett lehetett minden pályára lépő játékosa teljesítményével a csapat edzője is.
További hírek
Kemény dió volt az Érd
2019. aug. 18.Egygólos vereséget szenvedett akadémiánk feknőtt együttese a házigazdáktól a IX. Érdi Kupa zárónapán,
Nagy fordítás a Kisvárda ellen
2019. aug. 16.Kilencgólos hátrányból állt fel, s aratott 31-25-ös győzelmet a Kisvárda ellen akadémiánk felnőtt együttese a IX. Érdi Kupa második napján.
Ezúttal döntetlen
2019. aug. 15.Az MTK elleni 30-30-as döntetlennel kezdtük meg a IX. Érdi Kupa küzdelmeit.
Kemény sorozat előtt
2019. aug. 15.Három nap alatt három mérkőzés vár akadémiánk felnőtt együttesére a IX. Érdi Kupán.
Pál Eszter az EYOF-ról
2019. aug. 13. #DKKA utánpótlásPál Eszter, akadémiánk fiatal tehetsége számolt be tapasztalatairól a Bakuban megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról.