„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed siker az ifiknél
Nagyon sima, 37-20-as győzelmet aratott a harmadosztályú ifjúsági bajnokság első fordulójában Takács Árpád együttese.
A javarészt serdülő korú játékosokból álló csapatunk is megkezdte a küzdelmeket az ifjúsági harmadosztály nyugati csoportjában. Takács Árpád együttese a Nagykanizsát látta vendégül az egyetemi sportcsarnokban, természetesen a jó rajt reményében. Mint azt a gárda edzője elmondta, remekül kezdték a találkozót, megfelelő keménységű védekezés mögött megvolt a jó kapusteljesítmény is, így már a mérkőzés elején le tudták rohanni ellenfelüket, s több könnyű góllal megléptek a vendégektől. A folytatásban is jól működött a támadójáték, az emberelőnyökkel is sikerült élni, így a szünethez érve már 18-11-re vezettek akadémistáink. A második felvonásban még jobban feljavult a védekezés, a támadásokban is megmaradt a lendület, jó cselezésekkel, a beálló eredményes megjátszásával növelte tovább előnyét együttesünk, s végül nagyon sima, 37-20-as sikert aratott, így maximálisan elégedett lehetett minden pályára lépő játékosa teljesítményével a csapat edzője is.
További hírek
Csak döntetlen az MTK ellen
2017. okt. 07.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva ért el 26-26-os döntetlent az MTK elleni fővárosi mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
MTK - DKKA beharangozó
2017. okt. 07.A bajnokságban még nyeretlen, de a Magyar Kupában bravúrosan szereplő MTK otthonában folytatná győzelmi sorozatát együttesünk.
Az MTK következik
2017. okt. 06.A bajnokságban még nyeretlen, de a Magyar Kupában bravúrosan szereplő MTK otthonában folytatná győzelmi sorozatát együttesünk.
Hasznos tapasztalatok
2017. okt. 04. #DKKA utánpótlásKét vereséggel zárta U13-as csapatunk az Erima bajnokság második, székesfehérvári fordulóját.
Oguntoye Viktória visszatért!
2017. okt. 02.Hosszú, fél éves kihagyást követően állhatott újra felnőtt csapatunk kapuja előtt Oguntoye Viktória.