„ACÉL A SZÍV!”
Újabb siker az ifiknél
A GÓNA SZKKE elleni hazai mérkőzésen is magabiztos győzelemnek örülhetett harmadik számú ifjúsági együttesünk.
Hazai környezetben folytatta a bajnokság küzdelmeit csütörtökön akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese, mely a lenti GÓNA SZKKE gárdáját látta vendégül az egyetemi sportcsarnokban. Takács Árpád tanítványai jól kezdték a találkozót, lendületesen támadtak, s védekezésben is betartották az edzői utasításokat, s mivel a kapuban is megvolt a jó teljesítmény, így előnyüket fokozatosan növelve magabiztos, 18-7-es vezetéssel vonulhattak a félidei pihenőre. Fiataljaink a második félidő elején is meggyőzően játszottak, ugyanakkor a kispadról beszálló játékosok a hajrában már nem tudták tovább növelni az előnyt, a játék kapkodóvá vált, egyre több hibával kézilabdáztak a mieink. Mint azt Takács Árpád elmondta, a hibák ellenére is sikerült azonban megtartaniuk vezetésüket, láthattunk szép megoldásokat a csapat tagjaitól, s látszik azért a fiatalokon is a fejlődés, aminek a későbbi, lényegesen nehezebb mérkőzéseken lehet majd fontos szerepe, így a csapat edzője is elégedett lehetett a mieink 28-20-as győzelmével.
További hírek
Élő: DKKA U19 - RINYAMENTI KC (NBI/B)
2020. feb. 07. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.
DKKA - FTC hasznos szurkolói információk
2020. feb. 07.Előzetes jegyértékesítés és szurkolói busz az FTC elleni szekszárdi mérkőzés kapcsán.
A Siófok már nagy falat volt
2020. feb. 06.Nem tudta megnehezíteni akadéminák felnőtt csapata a házigazda Siófok dolgát a két gárda ma esti bajnokiján.
Parádés győzelem
2020. feb. 05.Remek játékkal aratott 28-26-os sikert az Érd vendégeként akadémiánk felnőtt együttese.
Három korosztályos csapatunk szerepelt a Főnix Kupán
2020. feb. 05. #DKKA utánpótlásHosszú hagyománya van már a debreceni kézilabdakupának, ahol lány és fiú csapatok részvételével tizenkét helyszínen közel 1500 gyerek pattogtatta a labdát.