„ACÉL A SZÍV!”
Az ifik közt jobban ment
Az ifjúsági bajnokságban simán nyert, a megyei felnőtt pontvadászatban viszont vereséget szenvedett akadémiánk második számú ifjúsági csapata.
A közelmúltban két találkozó is várt második számú ifjúsági együttesünkre, mely előbb a Kaposvár gárdáját látta vendégül a harmadosztályú ifjúsági bajnokságban, majd a megyei felnőtt bajnokságban a Pázmánd-Gárdony vendégeként lépett pályára.
A Kaposvár elleni összecsapáson végig uralták a játékot fiataljaink, jól működött a támadójáték, a rendezetlen védelem ellen is sikerült hamar helyzetbe kerülni, ugyanakkor a befejezéseknél akadtak azért pontatlanságok a mieink játékában. Ezzel együtt a félidei szünethez érve 17-12-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző, s a fordulás után tovább nőtt a két gárda közti különbség. Remekül sikerült használni a beállósokat a második félidőben, a zárt és a nyitott védelemmel sem volt különösebb gond, s ekkor már a kapusteljesítmény is feljavult. Ennek is köszönhetően könnyedén növelte előnyét együttesünk, mely végül nagyon sima, 33-20-as sikerrel erősítette meg első helyét a bajnoki tabellán.
A Pázmánd elleni felnőtt találkozó lényegesen nehezebbnek ígérkezett akadémistáink számára. A jó erőkből álló hazaiak ellen azonban kiválóan játszottak fiataljaink az első felvonásban, fegyelmezett, taktikus játékkal, remek kapusteljesítménnyel és eredményes támadójátékkal sikerült meglepni a hazaiakat, így a szünetre 18-17-es dunaújvárosi előnnyel vonultak a csapatok. A térfélcsere után azonban nagyot változott a játék képe, mert a technikai hibákból könnyű gólokat szerzett az ellenfél, s ettől még inkább kapkodóvá váltak a mieink, akik kissé talán elfáradtak mentálisan is, így a vendéglátók könnyedén növelték előnyüket, s 39-28-as győzelmet arattak.
További hírek
Győri siker a rangadón
2019. már. 04. #DKKA utánpótlásHáromgólos, 31-28-as vereséget szenvedett akadémiánk U19-es együttese a Győr elleni hazai találkozón az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
Győzelem a Kispest ellen
2019. feb. 27. #DKKA utánpótlásNem játszott jól, de végül négygólos, 27-23-as sikert aratott felnőtt együttesünk a Kispest elleni edzőmeccsen.
Értékes siker idegenben
2019. feb. 27. #DKKA utánpótlásSzinte végig vezetve aratott háromgólos, 24-21-es győzelmet dorogi NB I/B-s felnőtt bajnokiján akadémiánk U19-es csapata.
Idegenben jobban ment
2019. feb. 26. #DKKA utánpótlásEgy döntetlennel és egy győzelemmel folytatta az OSB másodosztályának küzdelmeit akadémiánk U14-es csapata.
Ennél is több kell
2019. feb. 25. #DKKA utánpótlásNem játszott jól, de az ifjúsági bajnokságban és a megyei felnőtt pontvadászatban is győzelemnek örülhetett akadémiánk harmadik számú serdülő csapata.