„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Bravúros pontszerzés Győrben

DKKA utánpótlás
2018. okt. 09.
  • Facebook

Nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a Győri Audi ETO KC elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es együttese.

Idegenben a győri fiatalok ellen folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit hétvégén akadémiánk U19-es csapata. A mérkőzés előtt a hazaiak két győzelemmel és egy vereséggel, míg a mieink egy győzelemmel és egy vereséggel álltak a tabellán, ám egyáltalán nem voltak ismeretlenek egymás számára a felek, mert a közelmúltban már megmérkőztek egymással Dunaújvárosban, s az ifjúsági bajnokság rangadóján a zöld-fehérek örülhettek a 34-31-es sikernek. A csapatok ezúttal is igen szoros meccset játszottak egymással, de az első félidő után 17-15-re a győriek vezettek. A fordulás után már négy találattal is meglógtak a hazaiak, ám a Kohász fiataljai nem adták fel, nemcsak felzárkóztak, hanem az előnyt is magukhoz ragadták, s végül rendkívül izgalmas véghajrában értek el 29-29-es döntetlent.

Érthetően elégedett is volt tanítványai teljesítményével Vártok Ákos edző, aki szerint ezúttal igazi csapatként játszottak kézilabdázóink.
- Nagy bravúr ez a pontszerzés a számunkra, bár azt a közelmúltban lejátszott ifjúsági meccs is bizonyította, hogy nem vagyunk messze a győriektől. Külön öröm, hogy úgy értük el ezt az eredményt, hogy a hazaiaknál minden, a felnőtt csapatnál is számba vett játékos szerepelt. Végig csapatként küzdöttünk, akkor sem törtünk meg, mikor a győriek megléptek 26-22-re, s a feljavuló 5+1-es védekezéssel befogtuk ellenfelünket sőt, a hajrában még a győzelemért is támadhattunk, ám Mihály Petra időntúli szabaddobását bravúrra védeni tudta a hazai kapus. Nekünk minden szerzett pont nagyon fontos itt az NB I/B-ben, a Győr ellen meg különösen jó érzés volt elhozni legalább az egyiket.

Győri Audi ETO KC U19 – DKKA U19 29-29 (17-15)

Gólszerzőink: Fodor Neszta 7, Koronczai Petra 7, Mihály Petra 4, Husti Hanna 3, Takács Cecília 3, Jovana Jovovic 2, Matucza Gabriella 2.

További hírek

Takács Józsefné büszke az U14-esekre

Takács Józsefné büszke az U14-esekre

2021. feb. 26. #DKKA utánpótlás

A sok kihagyás mellett átszervezések is nehezítették a felkészülést, de a fiatalok szerencsére jól reagáltak az új helyzetre.

Hibátlan nap!

Hibátlan nap!

2021. feb. 24. #DKKA utánpótlás

Mindhárom pályára lépő up csapatunk begyűjtötte a pontokat szerdán.

Bruzsa Lili received a call up

Bruzsa Lili meghívót kapott!

2021. feb. 23. #DKKA utánpótlás

Fiatal játékosunkat behívták a serdülő válogatott jövő hónapi edzőtáborába.

A nice win finally!

Ízlett a csabai csemege!

2021. feb. 20.

Végig vezetve aratott sima, 41-28-as győzelmet a Békéscsaba elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

Most már muszáj nyerni!

Most már muszáj nyerni!

2021. feb. 19.

A sereghajtó Békéscsaba elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat