„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Két döntetlennel is három pont

DKKA utánpótlás
2018. okt. 01.
  • Facebook

Jó hétvégét zárt akadémiánk második számú serdülő csapata az Erima Bajnokságban.

Akadémiánk második számú serdülő együttese az Erima Bajnokságban lépett csak pályára a mögöttünk hagyott hétvégén. Takács Józsefné tanítványai szombaton Érdre utaztak, ahol a házigazdák mellett a Kozármislennyel kellett megmérkőzniük. Fiataljaink először a hazaiak ellen léptek pályára, s bár remekül kezdték a találkozót, a folytatásban megtorpantak, s ezt kihasználva az érdiek nemcsak utolérték a mieinket, hanem a félidei szünetre már kétgólos előnnyel vonulhattak. A fordulás után is nagy csatát vívtak egymással a csapatok, ám a mieink nem adták fel a küzdelmet, s végül sikerült 22-22-es döntetlenre menteniük a mérkőzést.

Ezt követően jöhetett a Kozármisleny elleni meccs, melyen a magasabb, erősebb ellenféllel nem igazán tudták felvenni a mieink a fizikai versenyt, így az összecsapás nagyobbik részében a vetélytárs szája íze szerint alakultak a dolgok. Az utolsó öt percben szerencsére sikerült nagyon összekapni a védekezést, így ezt a meccset is döntetlenre hozták fiataljaink, ám mivel a kozármislenyiek nem tudtak tizennégy játékost nevezni a mérkőzésre, a két pontot 10-0-s gólkülönbséggel akadémiánk serdülői kapták meg.

Eredmények
DKKA – Érd 22-22 (12-14)
DKKA – Kozármisleny 10-0

További hírek

Negyedik hely az Üstökös Kupán

Negyedik hely az Üstökös Kupán

2018. okt. 25. #DKKA utánpótlás

Négy győzelemmel és egy döntetlennel végzett az Üstökös Kupa negyedik helyéen akadémiánk U14-es csapata.

Szoros vereség az NB I/B-ben

Szoros vereség az NB I/B-ben

2018. okt. 24. #DKKA utánpótlás

Nem védekezett jól, így kétgólos vereséget szenvedett U19-es együttesünk az NB I/B-s felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában.

Spanyol ellenfél a kupában

Spanyol ellenfél a kupában

2018. okt. 23.

A spanyol Super Amara Bera Bera lesz akadémiánk felnőtt csapatának ellenfele az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.

Újabb két siker

Újabb két siker

2018. okt. 22. #DKKA utánpótlás

Barcson simán nyert, a megyei felnőtt bajnokságban azonban megszenvedett a pontokért Takács Árpád együttese.

Kiütéses győzelemmel tovább

Kiütéses győzelemmel tovább

2018. okt. 20.

Fölényes, 29 gólos győzelmet aratott a Spono Eagles elleni EHF Kupa selejtező visszavágóján akadémiánk felnőtt együttese.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
szep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat